Elhunyt Albert Flórián
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A magyar futball egyik kiválósága, Albert Flórián 70 éves korában hunyt el, két hete került kórházba, műtötték is.
Szeptember 15-én ünnepelte hetvenedik születésnapjáát Magyarország egyetlen aranylabdás válogatott futballistája, Albert Flórián. Az idős sportoló nem sokkal ez után kórházba került, majd egy koszorúérműtétet is végrehajtottak rajta, ám akkor a Ferencváros azt nyilatkozta, hogy a műtét komplikáációmentesen zajlott le.
Az idős sportolóra méltán lehet büszke a magyar nemzet, hiszen pályafutása alatt 75-ször volt magyar válogatott, ez idő alatt az 1964-es spanyolországi Európa-bajnokságon és az 1960-as római olimpián bronzérmet szerzett csapatával, 1967-ben magyarként egyedüliként kapta meg az európai futball legrangosabb kitüntetését, az Aranylabdát.
Karrierje 1969-ben tört derékba, amikor Dániában elszakadt a térd- és keresztszalagja, ez után még egyszer pályára állt a válogatott színeiben, de gólt már nem lőtt, így 31 találattal zárta válogatotti karrierjét.
1952-től pályafutása végéig, azaz 1974-ig a Ferencváros csapatát erősítette, visszavonulása után edzői karrrierjét is itt kezdte, majd 1985-ben az Al Ahly Benghazinál hagyta abba.
Ez után a Ferencváros vezetőségében kapott szerepet, majd 2001-től a csapat tiszteletbeli elnöke volt. 2007. december 21-től az ő nevét viseli az FTC Üllői úti stadionja.
Munkásságát az állam is elismerte: 1994-ben Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje Polgári Tagozata kitüntetést vehetett át, 2004-ben a Nemzet Sportolója lett, 2007-ben szülőfaluja, Hercegszántó első díszpolgára lett, és 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki a labdarugásban elért példaértékű sportolói és edzői tevékenységéért.
Albert Flórián – akit leginkább csak Császárként vagy Flóriként emlegetett az, aki ismerte munkásságát – október 31-án hunyt el Budapesten.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
A héten jön az új évad!
Kiderült, milyen változások lesznek.
Már megvannak a következő főszereplők.
Sokan számítottak rájuk.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.