Lucía Pérez exkluzív interjút adott a magyar rajongóknak
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Exkluzív interjú készült Lucía Pérez spanyol énekesnővel a magyar rajongók részére, melyben beszélt a hangterjedelméről, valamint arról is, hogy mennyiben változtatta meg az életét az Eurovízión való részvétel.
Lucía Pérez 1985-ben született a spanyolországi Galiciában, és régiójából ő az első, aki részt vehetett az egész nemzet képviseletében egy európai jelentőségű megmérettetésen. Talán kevesen tudják azonban, hogy előtte már kétszer is szerepelt egy latin-amerikai nemzetközi dalfesztiválon Chilében, ahol 2005-ben a második lett.
Lucía ezennel egy magyar rajongó felkérésére adott exkluzív interjút, melyből sok érdekes dolgot megtudhatunk róla. Elmondta többek között, hogy – zenetanár lévén is – néhány évig gitározni tanított gyerekeket egy általános iskolában, ám az éneklés mindig is sokkal közelebb állt a szívéhez.
Beszélt továbbá a hangterjedelméről, illetve arról is, hogy az Eurovíziós Dalversenyen való szereplése óta egyre többen ismerik őt az emberek, és a leggyanútlanabb helyekről kap folyamatosan rajongói leveleket és üzeneteket.
A teljes interjú itt olvasható!
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Bepillantást engedett az otthonába.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Hailey-nek időre van szüksége.
Sokan számítottak rájuk.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.