Levetkőztette egymást Éden Tünde és Rocktenors Zoli
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Élő műsorban sokkolták a népet: Playmatet vetkőztetett és fürdetett, ölelt, nyálat csorgatott, majd rabszolgává lett a Rocktenors.
A fiúcsapat és az Éden Hotelből megismert playmate, Fekete Tünde egy belvárosi autómosóba voltak hivatalosak, hogy egy népszerű márka új kampányának keretén belül részt vegyenek a Music Fm élő adásában, és versenyt fussanak az idővel, ki mos ügyesebben rádióhallgatót. Merthogy autók helyett embereket kellett megmosniuk. A szexi bikinire vetkőzött Tünde azonban nem gondolta volna, hogy ő lesz az áldozat.
„Minden bolondságban benne vagyok, ezért nem volt kérdés, hogy részt veszek-e a játékban. A fiúk őrültek, a szó pozitív értelmében, már a móka elején egy fogadás miatt ruhát cseréltünk Zolival. Szép látvány voltunk azt hiszem. – nevetett Tünde, majd folytatta. – Sejtettem, hogy vizes leszek, ezért bikinire vetkőztem. Már az elején elmondtam a srácoknak, hogy utálom a hideg vizet, még a tengerbe se megyek bele, ha hideg. Na, több se kellett nekik, a végén elkaptak és megkínoztak a slaggal!” – emlékezett vissza a playmate.
Fotó: Media Meridian
„Tudják rólam, hogy vicces fazon vagyok, de azt hiszem most rátettem még egy lapáttal! Így, még soha sehol se láttak, az tuti! – kezdte Mező Zoli. – Szerencsére Tünde nem haragudott meg ránk. Olyan kedves volt, hogy még az álmunkat is teljesítette: megkértük, szexin, pucsítva bugyiban mossa le a liptonos buszt előttünk úgy, hogy mi az első sorban csorgathassuk a nyálunkat, cserébe pedig megígértük neki, hogy egy hétig a rabszolgái leszünk! Szóval holnap reggel már nála kezdjük a napot ablakpucolással... Most biztos azt hiszitek, hogy ez csak poén, de elárulom nem, majd arról is beszámolunk!” – nevetett az énekes.
Fotó: Media Meridian
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Már megvan a csöppség neve.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
A híreség a terhességéről vallott.
Justin édesanyja tisztázta a kérdéses körülményeket.