Starity

Tom Hiddleston melegekkel és művészfilmmel nyomul

2012. október 07. 22:10   |   Szerző: ophely88

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A sztár dokumentum- és a művészfilmek felé fordul egy időre, előbbi melegekről, utóbbi művészekről szól.

hirdetés
Tom Hiddleston melegekkel és művészfilmmel nyomul

Joanna Hogg ismét együtt dolgozik Tommal. A páros már alkotott két filmet, a 2007-es Unrelated a rendezőnő első, nem sorozatos és TV-filmes próbálkozása volt, amely egyben Hiddleston első sikeres szárnypróbálgatásának is megfelel. A 2010-ben megjelent Archipelago második közös projektjük, mindkettő dráma, Joanna egyedi és különleges látásmódjával megálmodott film.

Újabb közreműködésüknek köszönhetően egy újabb Hogg-remeket láthatunk majd, amely (az eddigi filmjeihez hasonlóan) rögtönzésen alapul, vérbeli drámát ígér a rendezőnő, aki egyúttal azt is bejelentette, hogy az új projekt három szereplős lesz, Tom az egyetlen színész, Viv Albertine, a női punk zenekar, a The Slits exgitárosa és egy festő, Liam Gillick fog még a filmben feltűnni.

Hogg nem hajlandó sok információt megosztani a világgal, mert új filmjének nézettségét nem weboldalak promóciójából akarja elérni, és nem akarja lelőni a poént a történetet illetően. A rendezőnő meg van arról győződve hogy akit érdekel a projekt, így is megnézi, a film történetét pedig nem adja el előre, mert neki nem sok pénz kell, a forgalmazóval már aláírt szerződés értelmében a limitált szériás DVD-lemezek és a filmfesztiválokon eladott jegyek ára a profit, munkáját tehát nem a sok pénz fejében, hanem hivatásának örömére forgatja.

Annyit már lehet tudni, hogy Londonban játszódik majd, a forgatás 6 héten keresztül tart, és ugyanarra számíthatnak Joanna vagy Tom fanjai, amit már eddig is tapasztalhattak előző közös filmjeikben, a rejtett és burkolt humor improvizációja nyers őszinteséggel a mindennapokban, egy családban. A projektet néhány kisebb-nagyobb angol produkciós vállalat támogatja, akik a Twitteren már sok szerencsét is kívántak a sztárnak.

Tom másik új projektje egy dokumentumfilm lesz, amit feltehetőleg már hónapokkal ezelőtt felvett. A projekt állítólag 3 részes, egy-egy órában mutatja be a melegek nehéz helyzetét a modern világban, kihegyezve a tartalmat arra, hogy mely országokban a legrosszabb melegnek lenni. A címe The World's Worst Place to Be Gay?, és vélhetőleg még idén megtekinthető lesz az egyik angol csatornán. A műsort promótáló reklám már lement tegnap, a premier dátuma még nem ismert.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek