Nagy sikert aratott Brittany Robertson új sorozata
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A The Secret Circle egykori színésznője, Brittany Robertson új sorozatban csillogtathatja meg a tehetségét, ugyanis az egyik főszereplőt játssza, akit megszállott barátja bezárva tart egy atombunkerben.
Idén nyáron indult Brittany Robertson új sorozata, melyről nemrég egy előzetest is megosztottunk és ami az idei nyár egyik legkedveltebb sorozata lehet. A széria az Under the Dome címet viseli, melyben a főszereplő, Mike Vogel egy titokzatos idegent alakít, aki véletlenül Chaster Millbe tévedt, ahol egy hullát ásott el.
A sorozat igencsak nagy népszerűségnek örvend az amerikaiak körében, mivel az első rész 13 milliós nézettséget hozott, és a 2. rész pedig 11 milliós tömeget vonzott képernyő elé, ezért igencsak elnyerte az amerikaiak tetszését. A történet egy kisvárosban, Chaster Millben játszódik, ahova egy rejtélyes burok „esik le” az égből, így elválasztja a városkát a külvilágtól. Rejtélyes módon az emberek miután a burok lezuhant rohamot kapnak és ugyanazt mondják: „Rózsaszín csillagok hullnak sorban..”
Brittany Robertson mellett olyan szereplők tűnnek fel még, mint Mike Vogel (Túl jó nő a csajom, Azt beszélik..., A texasi láncfűrészes), Rachelle Lefevre (Twilight), Colin Ford (Az igazi kaland) és Dean Norris (Terminátor 2, Totál szívás).
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.