Jövőre újra elindul a Csillag Születik
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
2014 újra a csillagok éve lesz! Immáron ötödik alkalommal tárja ki kapuit a Csillag Születik.
Szombaton, az X-Faktor reklámszünetében hangzott el a felhívás, hogy ismét Csillag Születik, immáron ötödszörre is, így rövidesen valaki Utasi Árpi, Tabáni István, László Attila, és Mészáros János Elek nyomdokaiba léphet.
Rövidesen ismét emberek ezrei férkőznek majd a nézők, illetve a zsűri kegyeibe 2014-ben, azt viszont, hogy mikor startol a tehetségkutató, még nem tudni pontosan, de már most várják az önjelölt tehetségeket, akik szívesen megmutatnák magukat a nagyközönségnek.
Hogy kiderüljön, kikből lesznek hullócsillagok, és ki lesz az, aki kiemelkedik a többiek közül, még jópár hónapot várnunk kell, hiszen még javában zajlik az RTL Klubon az X-Faktor is, és még azt sem tudni, kiket éri az a megtiszteltetés, hogy a zsűriszékbe üljenek és a színpadra álljanak minden szombat este, a műsorvezetők személyében.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.