Miss Panamáé a legszebb nemzeti kosztüm
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 2013-as Miss Intercontinental felkészítőtábora már egy hete elkezdődött, tegnap ki is osztották az első különdíjat a versenyzők között.
December 14-én kiderül, ki nyeri el a 2013-as Miss Intercontinental címet. A lányok már javában készülődnek a koronázási ceremóniára. A napokban lezajlottak a hivatalos fotózások bikiniben és estélyi ruhában is, tegnap pedig kiosztották a verseny első különdíját, melyet a legjobb nemzeti ruhát viselő lány nyert el.
A zsűri véleménye szerint ebben az évben a panamai Sara Bello ruhája volt a legszebb és legkreatívabb, a 61 induló népviselete közül, így ő vehette át a Best National Costume díjat. Sara egy igazán szembetűnő zöld, flitteres viseletben kápráztatta el a közönséget, melyhez egy nagy fejdísz is tartozott. A ruhát Cesar Cruz tervezte.
Sara ezzel a ruhával nyerte el a Best National Costume díjat
A magyar lány, Tímár Brigitta ruhája sajnos nem került be a legszebbek közé. Hamarosan pedig újabb díjak is gazdára találnak, a zsűri jutalmazza a legfotogénebb és legbarátságosabb versenyzőt is.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.