Kállay-Saunders tarolt az eurovíziós közönségszavazáson
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Mint minden évben, idén is egy hétig lehetett szavazni az Eurovíziós Dalverseny döntője után a verseny rádiós közönségdíjára. Kállay-Saunders András két kategóriában is megnyerte a trófeát!
Május 17. és 25. között szavazhattak az ESC Radio hallgatói, hogy ki nyerje meg az év rádiós közönségdíjait, melyeket először 2006-ban osztottak ki, de eddig csupán egy magyar indulónak, Rúzsa Magdinak sikerült megnyernie 2007-ben a Legjobb Női Előadó kategóriában. Tavaly Bonnie Tyler duplázott, továbbá az olasz Marco Mengoni és a görög Koza Mostra feat. Agathonas formáció zsebelte be a díjakat.
Az ESC Radio Awards jelöltjeire bárki szavazhatott, azonban csakúgy, mint a Dalversenyen, saját indulóra nem lehetett szavazni, így Magyarországról nem lehetett Andrásra voksolni, illetve ebben a szavazásba semmilyen zsűri nem szólt bele, abszolút a közönség döntött.
Ennek ellenére a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál legjobb dala a közönségszavazás alapján 8,8 %-kal a Szakos Krisztián és András által írt Running lett. A második helyen a svéd Sanna Nielsen Undo című dala áll 8,5 %-kal, míg a harmadik helyezett a fesztivál győztese, Conchita Wurst Rise Like a Phoenix című dala lett 7,8 %-kal.
A Legjobb Férfi Előadó idén szintén Kállay-Saunders András lett, 23,9 %-kal, szorosan mögötte második helyen a svájci Sebalter 23,2 %-kal, végül harmadik helyen az örmény Aram MP3 végzett 12,3 %-kal.
De ejtsünk szót a másik két kategória nyerteseiről is. Díjazták a Legjobb Női Előadót, aki Sanna Nielsen lett 30,1 %-kal, Conchita Wurst ebben a kategóriában is csak a második lett 20,7 %-kal, míg a harmadik helyet az ukrán Mariya Yaremchuk szerezte meg a szavazatok 13,1 %-val.
Végül a Legjobb Együttes kategóriában is lehetett szavazni. Az első helyen a holland kellemes, lágy countryzenét játszó The Common Linnets végzett (18,8 %), másodikként a görög Freaky Forture feat. RiskyKidd (12,1 %), míg a finn Softengine volt a harmadik legnépszerűbbebben a kategóriában 10,5 %-kal.
Az ESC Radio Awards trófeáit, amit egy gravírozott üvegtömb jelképez, vélhetőleg hamarosan átadják majd Kállay-Saunders Andrásnak, aki annak ellenére, hogy az ötödik helyen végzett, hatalmas közönségsikert ért el és ő az első magyar induló, aki egyszerre két kategóriában is diadalmaskodott.
A teljes szavazás százalékai és eredményei itt olvashatóak.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Már megvan a csöppség neve.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Még több aggasztó hír.