Íme a BRAVO OTTO 2014 nyertesei!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Idén 22. alkalommal adták át az ikonikussá vált aranyszobrocskákat azoknak az előadóknak, akikre a rajongók heteken keresztül szavazhattak.
Az idei BRAVO OTTO gála május 31-én este 9 kórakor került megrendezésre a WestEnd City tetőteraszán. Több ezren érkeztek a díjátadóra, a rajongók közös fényképért és autogrammért álltak sorban kedvenceiknél.
A show este 9-kor kezdődött, Hien és a Nagy Duett-beli partnere, Cooky előadásával, majd ezt követően Dukai Regina és Fluor Tomi köszöntötte a többezres tömeget. Olyan előadók léptek színpadra, mint az X-Faktor 3 győztese, Oláh Gergő, Danics Dóra és Kocsis Tibor, a The Biebers, Halott pénz Diaz és Mentha, a ByTheWay, a Király testvérek és még sokan mások.
A produkciók között pedig kiosztották az idei év aranyindiánjait. A legjobb férfielőadó díját Vastag Csaba vehette át, míg a legjobb női előadó Radics Gigi lett. Legjobb együttesnek a rajongók a Curtis-Majka duót választották – akik a show-n nem jelentek meg, de üzenetet küldtek a rajongóknak –, Az Év felfedezettjének pedig a tinilányok kedvencét, a ByTheWayt választották meg. A Music Channel különdíját, Boggie Parfüm című videója kapta, valamint a fiatal énekesnő, Bogi is díjjal térhetett haza, hiszen neki ajánlották a WesEnd különdíját. Ebben az évben a Legjobb dal díját Kállay-Saunders András eurovíziós dala, a Running nyerte, míg a Bravo Idolt Puskás Petinek ítélték a szerkesztők.
Magyar díjazottak:
-
Év dala: Kállay-Saunders András – Running
-
Év férfi előadója: Vastag Csaba
-
Év felfedezettje: ByTheWay
-
Év együttese: Majka&Curtis
-
Év női előadója: Radics Gigi
-
Év videoklipje: Boggie – Parfüm
-
BRAVO IDOL: Puskás Peti
Külföldi díjazottak:
-
Év együttese: One Direction
-
Év női előadója: Rihanna
-
Év férfi előadója: Avicii
-
Év felfedezettje: Martin Garrix
- Év dala: Pharrel Williams – Happy
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Sokan számítottak rájuk.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Már megvan a csöppség neve.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Újra férjhez megy hamarosan?
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.