2015-ben sem pihen a The Biebers
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A The Biebers sikeres évet tudhat maga mögött, a rajongókat pedig meg is örvendeztették még az év vége előtt egy új dallal, de azóta is folyamatosan dolgoznak.
A héttagú magyar fiúzenekar, a The Biebers egy igazán sikeres évet zárt le. A videoklipjeiknek igen nagy a nézettsége, nyár folyamán turnézni is eljutottak, jelölték őket a Bravo Ottóra és az X-Faktorban is felléphettek, ahol bemutathatták legújabb dalukat, a Memoriest.
Az új szám a napokban már néhány rádióállomásra is eljutott, valamint az iTuneson is megvásárolható, hiszen a rajongók körében óriási sikert aratott, és a kritikusok tetszését is elnyerte. Azonban Puskás Peti egy interjúban elmondta, hogy 2015-ben sem állnak le: nagyon sok felkérésük van, amit igyekszenek is mind teljesíteni., valamint a jövőben egy lemez is várható a fiúktól.
Ezek mellett Peti a tavalyi nyáron több színdarabban is játszott, többek között a Csoportterápiában is, amit Egerben adtak elő az Érsek-kertben.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Bepillantást engedett az otthonába.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Sokan számítottak rájuk.
Hailey-nek időre van szüksége.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.