Kiszivárgott Lady Gaga és Kendrick Lamar közös duettje!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hosszas várakozás után kiszivárgott Lady Gaga és Kendrick Lamar közös dala, a Partynauseous, amit még 2012-ben rögzített a két előadó.
2012-t írtunk, amikor bejelentésre került, hogy Lady Gaga közreműködik az akkor még második lemezén dolgozó Kendrick Lamarral. A közös munka gyümölcse összesen három dal lett: a Bitch, a Don't Kill My Vibe és a Partynasudeous. Az előbbiekből az első részleteket az énekesnőt turnéján elkísérő DJ White Shadow tette közzé egy online videoadásban, majd nem sokkal később kiszivárogtak a teljes számok is. Az albumra Kendrick szólóverziója, a kislemezre viszont az Emeli Sandé és Jay-Z közreműködésével készült változat került fel.
Gaga a második szerzeményről közösségi oldalán, a Littlemonster.com-on nyilatkozott még 2012-ben, amikor is elnézését kért a rajongóktól, amiért a Partynauseous végül nem jelent meg. Az énekesnő tisztázta, hogy amikor együtt dolgozik valakivel, akkor kizárólag az előadóval és nem annak csapatával munkálkodik, s nem fog zenei kompromisszumot kötni változtatásokkal. Ebből kifolyólag amit az ő csapata csinál, ezért is nincs a korongon. Később Gaga ArtRave: The Artpop Ball névre elkeresztelt turnéján végül mégis felcsendült a dal egy remixelt változata mint aláfestő zene.
Íme a kiszivárgott dal:
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Bepillantást engedett az otthonába.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Hailey-nek időre van szüksége.
Sokan számítottak rájuk.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.