Klippremier: Big Bang – Bang Bang Bang
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tegnap új videoklippel jelentkezett a dél-koreai fiúcsapat, amely a Bang Bang Bang című dalhoz készült.
2015. márciusában jelentette be a YG Entertainment egyik szóvivője, hogy az egyre népszerűbb öttagú dél-koreai fiúcsapat, a Big Bang szeptember 1-jén kiadja legújabb stúdióalbumát MADE címmel. Ám az új korongot különleges módon fogják elővezetni, méghozzá egy projekt részeként.
A terv első része május 1-jén bonyolódott le „M” néven, melyhez két új videoklip is készült Bae Bae, valamint Loser címekkel. A tegnapi nap folyamán lezajlott a második szegmens is, melyet ezúttal „A” névre kereszteltek. Az ütemtervhez híven egy új klip is felkerült a világhálóra, mely a Bang Bang Bang című dalhoz készült.
A koncepcióból jól kivehető, hogy egy bulizósabb stílust képviselnek, melyet főként a sok pénz és a fiúk tébolyultsága jellemez. Összességében kijelenthetjük, hogy igen fülbemászó dal lett, azonban ennek megvannak a hátrányai is, mivel némely rajongó úgy veheti ki, hogy a tagoknak kissé fejükbe szállt a hírnév.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
Ez a két színész randizhat egymással.
Megérkeztek az első képek.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.