Kiss Daniella lett Magyarország szépe 2015-ben
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Idén is megválasztották a királynőket a Magyarország szépe 2015 című műsorban. Tegnap színvonalas show keretein belül derült ki, hogy kik képviselik majd hazánkat a világversenyeken.
A tavalyi szépségkirálynő, Kulcsár Edina, aki decemberben elsöprő sikert aratott és második lett a világversenyen, tegnap este elköszönt a koronájától és átadta utódjának, Kiss Daniellának.
A Magyarország szépe című műsorban megismerhettük a lányokat, akik különböző körökön keresztül mutatták meg magukat a zsűrinek, és minden ilyen szegmens végén két lánytól kellett búcsúzni. A show közben bemutatták, hogy készültek fel a lányok a kéthetes felkészítőtábor alatt és milyen programokon vettek részt. Tökéletes bájaikat fürdőruhás, estélyi ruhás és retroszerelésben is megmutatták.
A műsor alatt a közönség is szavazhatott, így a három korona mellé egy közönségdíjat is odaítéltek a lányoknak, amit úgy, mint tavaly, idén is a királynőnek adott a közönség.
A végeredmény a következőképpen alakult:
- Közönségdíj: Kiss Daniella
- Második udvarhölgy, azaz Miss Intercontinental Hungary: Steingruber Virág
- Első udvarhölgy, azaz Miss Earth Hungary: Lepp Dorina Ágnes
- A királynő, azaz Miss World Hungary 2015: Kiss Daniella
Daniella december 19-én, Kínában fogja képviselni hazánkat a világversenyen. Ha lemaradtál az adásról, akkor ITT visszanézheted!
Bemutatom nektek Magyarország Szépét-Miss World Hungary 2015-ös királynőjét, Kiss Daniellát!Ő fogja képviselni hazánkat...
Posted by Kata Sarka on 2015. június 21.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.