Rajongói főszereplésével készítette el videóját Demi Lovato
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Demi Lovato közzétette legújabb slágerének dalszöveges videóját, hogy kedveskedjen imádott rajongóinak.
Demi Lovato az elmúlt hetet azzal töltötte, hogy legújabb slágerét, a Cool For The Summert adta elő Amerika-szerte medencés bulik keretein belül. A minikörút során olyan városokat látogatott meg, mint Los Angeles, Miami, Chicago, San Francisco, Minnesota, New York és Atlanta.
Az újdonsült lemezkiadó-tulajdonos és csapata így keresve sem találhatott volna jobb alkalmat arra, hogy meglepjék a rajongókat, és készítsenek nekik egy dalszöveges videót, ami kedden lett közzétéve, mindenféle bejelentés nélkül.
Mivel a kisfilm alapanyagául a promókörút helyszínei szolgáltak, ezért természetesen azok, akik a partik bármelyikén részt vettek, abban az örömteli eseményben részesülhettek, hogy kiszúrhatták magukat egy-egy képkocka erejéig a közel négyperces felvételben.
A nem éppen szokványos dalszöveges videóban természetesen maga Lovato is feltűnik, aki főként a Los Angeles-i fellépése közben látható, de bevágásra kerültek olyan felejthetetlen jelenetek is, mint az, hogy Minnesotában egy jet-ski hátán érkezik, vagy például amikor rajongói társaságában belerohan a Michigan-tóba.
A gyönyörűbbnél gyönyörűbb helyszíneket bemutató kisfilm simán elmehetne a dal hivatalos videoklipjének, azonban Lovato kedvelőinek legnagyobb örömére ez nem így van, és a közeljövőben még vár rájuk egy újabb felvétel.
Mivel a fiatal tehetségnél mindig a dalszöveges videó a klip előfutára, így biztosra vehető, hogy már nem kell sokat várni a videoklipre, amelynek forgatását június 30-án fejezték be.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Sokan számítottak rájuk.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
A héten jön az új évad!
Lényegében egy jégtömböt cipelt.