Bombafenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre a Tankcsapda repülőgépe
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A napokban két, Amerikából Franciaországba tartozó gépnek is kényszerleszállást kellett végrehajtania, köztük annak a járatnak is, melyen a Tankcsapda tagjai utaztak.
Lukács Laci, Fejes Tomi és Sidi Los Angelesből tartott Párizs felé kedden, amikor bombatámadással fenyegették meg a járatot, amelyen utaztak, így kényszerleszállást kellett végrehajtani. A múlt pénteken Párizsban történtek fényében nem csoda, hogy nagy volt az ijedtség, de a gép szerencsésen földet ért Salt Lake Cityben, és míg átvizsgálásra került a gép, az FBI az utasokat faggatta arról, nem-e tapasztaltak szokatlanul viselkedő utast vagy csomagot.
Azt láttuk, hogy az utaskísérők hívást kaptak a pilótafülkéből, egyszerre vették fel a kagylókat, majd azonnal elfehéredtek. Ezután határozott, gyors utasításokkal a helyére parancsolták az utasokat, és mindenkitől elvették, ami a kezében volt
– elevenítette fel élményeit Lukács Laci a Borsnak, és azt is elmesélte, hogy zenésztársaival kellemesen eldiskuráltak az FBI-osokkal, majd amikor a gép bombamentesnek találtatott, folytathatták útjukat Európa felé.
Míg átkutatták a hatalmas repülőgépet, minket is kihallgatott az FBI. A többi utast egyesével kérdeztek ki, de látták, hogy mi, Sidi, Fejes és én összetartozunk, velünk együtt beszélgettek. Megtanítottuk nekik, hogy hogyan kell a Tankcsapda szót helyesen kiejteni, illetve a beszélgetés vége felé már kedélyesen YouTube-videókat nézegettünk
– mesélte az énekes, aki zenekarával Párizsból egyenesen Magyarországra repült.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Will Smith mesélt erről.
Hatalmas sikernek örvend a sorozat.
Szomorú dolgot árult el.
Újabb outfitek a vörös szőnyegről!