Megvannak az új Halálos iramban-filmek megjelenési dátumai
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Még több mint egy év van hátra a népszerű filmsorozat folytatásáig, mely 2017-ben kerül a mozikba.
A Halálos iramban-filmek Dominic Torettóját életre keltő Vin Diesel az Instagramon osztotta meg követőivel, mikor kerül a mozikba a soron következő három új rész. A tízrészesre tervezett sorozat nyolcadik része 2017. április 14-én, két évvel az azt megelőző rész után debütál, majd az ezt követő új részek kétévente kerülnek a mozikba. A fentiek fényében tehát 2019. április 19-én érkezik a kilencedik rész, a tizedik pedig 2021. április 2-án.
A színész jelenleg a Tripla X folytatásán dolgozik, ám értesüléseink szerint még nem kezdődött meg a film forgatása, így csak később lesz ideje elkezdeni dolgozni a Halálos iramban nyolcadik részén, melyben nemcsak színészként, hanem producerként is bizonyíthat.
Az is kiderült továbbá, hogy a franchise korábbi részeinek főszereplői is feltűnnek majd a képkockákon, ám ahogy korábban beszámoltunk róla, Brian visszatérésére nem számíthatunk. Bár a karaktert életre keltő Paul Walker halála után öccse, Cody Walker helyettesítette a színészt a hetedik részben, a készítők nem számolnak a visszatérésével, így vélhetően Brian története valamilyen formában lezárást kap majd.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
Ez a két színész randizhat egymással.
Megérkeztek az első képek.
Szomorú dolgot árult el.