Szólóénekesként mutatkozik be a miss A énekesnője, Fei
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Wang Fei az első miss A-tag, aki szólóban is megmutathatja tehetségét. Első önálló digitális kislemeze Fantasy címmel jelent meg.
Május 20-án teljesen vártatlanul jelentette be a JYP Entertainment, hogy a miss A nevezetű lánycsapat trióként folytatja tovább, mivel Jia nem kívánta meghosszabbítani szerződését, így nemcsak a csapattól, de a cégtől is távozott. Kiderült az is, hogy csapatként jelenleg nincs visszatérés a láthatáron, így Fei, Suzy és Min az egyéni tevékenységükre fókuszálnak.
Június 22-én adták a rajongók tudomására, hogy Fei idén nyáron szólóban is megcsillogtatja tehetségét. Majdnem egy hónappal később, július 11-én J.Y. Park egy képpel harangozta be a 29 éves idol szólóban való debütálását.
A koncepcióképek és a videoklip előzetes után, végül július 21-én jelent meg Fei első digitális kislemeze Fantasy címmel, a korong névadó dalához készült kisfilmmel egyetemben. Az 괜찮아 괜찮아 Fantasy egy R&B jegyekkel fűszerezett pop-groove-dance nótára sikeredett, melyet J.Y. Park írt.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.