Magyarország jelenleg a harmadik az olimpiai éremtáblázaton
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hat éremmel büszkélkedhetnek hazánk legjobbjai – mindezt két különböző sportágból szerezték.
Újabb szerencsés napot tudhatnak maguk mögött a magyar olimpikonok. Első aranyunkat vívásból szereztünk Szász Emese jóvoltából, majd ezt követte Hosszú Katinka két aranya (megkoronázva ezt egy szenzációs világrekorddal), úszásban.
Tegnap este pedig szó szerint karnyújtásnyira voltunk a negyedik aranyunktól: Imre Géza magabiztosan menetelt a döntőbe, ahová nagyon rögös és meglehetősen szívszorító út vezetett, miután saját honfitársával, Boczkó Gáborral kellett megküzdenie. A döntőben öt tusnyi különbséget sikerült játszania, azonban az utolsó pillanatban dél-koreai ellenfele behozta a különbséget, sőt eggyel meg is verte a világbajnok magyart.
Az este ekkor még korántsem ért véget: a következő magyar érdekeltségű szám magyar idő szerint hajnal negyed négykor került megrendezésre. A medencében két magyar is viaskodott: Cseh László és Kenderesi Tamás. Bár Cseh 50 méter után elsőként fordult, mégis az utóbbi bizonyult sikeresebbnek. Kenderesi Tamás harmadik helyezettként szállt ki a medencéből, habár az előfutamokon elsőként végzett – ezzel maga mögé utasítva a tizenkilencszeres olimpiai bajnok Michael Phelphst. Az estét Hosszú Katinka harmadik aranya koronázta meg – ezzel olimpiai rekordot döntve.
Természetesen a megmérettetés korántsem ért véget, ugyanis ma is tovább izgulhatunk a magyar sportolókért. Ma pástra lép Mohamed Aida tőrvívó, medencébe ugrik a magyar vizilabda válogatott Görögország ellen. Uszóink mind egyéniben, mind váltóban úsznak a további sikerekért. Tátrai Miklós pedig jelenleg is 50 méteren bizonyít sportlövészetben.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A híreség a terhességéről vallott.
Ez a két színész randizhat egymással.
Megérkeztek az első képek.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.