Camila Cabello a biztos családi hátteret hagyta maga mögött Amerikáért és az álmaiért
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A most 20 éves énekesnő mindenről lemondott, csak hogy valóra válthassa álmait – most ő váltja valóra szeretteiét.
Camila Cabello a Glamour magazinnak adott interjújában rántotta le a leplet arról, milyen fontos döntés előzte meg azt, hogy 2012-ben, 15 éves korában jelentkezzen az amerikai X-Faktorba. Családja ugyanis akkoriban Kubában élt, így mindenkit hátra kellett hagynia azért, hogy kövesse az álmait.
Létrehoztam egy kis YouTube-csatornát, ahová feldolgozásokat töltöttem fel – úgy kábé ötvenet. Azt gondoltam, hogy I
stenem, szar vagyok, pedig a zene volt a szenvedélyem, ezért kerekedtem felül a gátlásaimon. Miután láttam a One Direction Tippek, hogyan jelentkezz az X-Faktorba című videóját, megkérdeztem anyukámat, megengedi-e, hogy jelentkezzek
– elevenítette fel a történteket Cami, majd édesanyja, Sinuhe vette át tőle a szót:
Kubából Mexikóba repültünk, majd busszal az amerikai határhoz vitettük magunkat. Az út egy hónapig tartott. Mindenkit magunk mögött hagytunk, a barátokat, a családot. A legnagyobb félelmem az volt, hogy a férjem nem tud majd utánunk jönni.
A család azóta áttette székhelyét az Egyesült Államokba és természetesen nem bánják azt az áldozatot, amit annak idején kénytelenek voltak meghozni, hiszen az beváltotta a hozzá fűzött reményeiket – Camila világhírnévre tett szert a Fifth Harmonyval, jelenleg pedig szólókarrierje beindításán fáradozik.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Sokan számítottak rájuk.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Már megvan a csöppség neve.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.