Három év után ismét színpadra állt Avril Lavigne – videó
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 33 éves énekesnő bebizonyította, hogy az exszel igenis jóban lehet maradni.
Avril Lavigne és Chad Kroeger két évvel ezelőtt jelentették be, hogy elválnak, ám a szakítástól függetlenül jóban maradtak és most is közel állnak egymáshoz – olyannyira, hogy a zenész meghívta volt feleségét zenekara, a Nickelback Los Angeles-i fellépésére, ahol együtt adták elő a 2006-os Rockstar című szerzeményt.
Avril a fellépésen elhintette, hogy körülbelül három éve állt utoljára színpadon, ugyanakkor nem titok, hogy visszatérésén dolgozik. Ideje java részét a stúdióban tölti J.R. Rotem zenei producer társaságában, aki egyébként újdonsült párja is egyben.
Csak szeretnék köszönetet mondani mindenkinek a türelméért, amit irántam tanúsít, mialatt az új lemez összeállításán dolgozok. Hosszú felépülési folyamat áll mögöttem és szeretnék biztosra menni, hogy a tökéleteset nyújtom számotokra, srácok! A legjobbat érdemlitek, és én ezt is fogom elhozni nektek! Alig várom, hogy megoszthassam veletek, min dolgozok, és ígérem, itt lesz, mielőtt még tudnátok
– üzente az énekesnő a rajongóinak nemrég.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
Ez a két színész randizhat egymással.
Megérkeztek az első képek.
A szerelme is ott szurkolt neki.