Klippremier: Lali Esposito – Una Na
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Lali nem ül tétlenül a babérjain – nemrég tette közzé az Una Na videóklipjét, amit a hónap elején forgattak.
Lali Esposito még csak 26 éves, de már a legnagyobbak között szerepel a neve. Az amerikai slágerlistákon is találkozhatunk a színész-énekesnővel, ami már nagy szónak mondható, tekintve, hogy argentin származásának köszönhetően elsősorban hazájában építi karrierjét. Lali az idei MTV Europe Music Awardson is díjat zsebelhetett be a Legjobb latin-amerikai előadó
kategóriában. Pályafutását ugyan színésznőként kezdte, de a zene is folyamtosan az élete része volt – már a Csacska angyal idején is számos dalt énekelt fel a sorozat számára.
Legújabb dala, az Una Na pár hete látott napvilágot, majd szeptember 2-án és 3-án le is forgatták hozzá a hivatalos videóklipet, ami végül ma reggel debütált a YouTube-on. A tinik kedvencének nevezett Lali legutóbbi lemeze Soy címmel jelent meg tavaly, de semmi kétség, hogy hamarosan új korong kerül a polcokra a nevével fémjelezve.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Már megvannak a következő főszereplők.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Hatalmas sikernek örvend a sorozat.
Megérkeztek az első képek.
Will Smith mesélt erről.
Szomorú dolgot árult el.
A színésznő kórházba került.
Újabb outfitek a vörös szőnyegről!