Kiss Ramóna: „Soha nem lesz olyan, hogy mindenki elégedett lesz velem”
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Barátok közt ex-sztárja egyre jobban belejön a műsorvezetésbe, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy nem lehet mindenkinek megfelelni.
Mióta az X-Faktort vezeti, számtalan pozitív és negatív kritika érte Kiss Ramónát, akinek most először van alkalma a közönség előtt saját magát „alakítania”, nem pedig egy rábízott szerepet. Elmondása szerint nagy kihívás elé állítja a tehetségkutató vezetése, de úgy érzi, hétről hétre egyre jobban belejön és véleménye szerint már most sokat fejlődött az első adáshoz viszonyítva.
Mindig minden kommentet elolvasok a saját közösségi oldalamon, de igazság szerint megfelelni mindenkinek sosem lehet majd. (...) Édesapám mondta évekkel ezelőtt az egyik nagyon bántó cikk után, a lényeg, hogy én és a családom tisztában vagyunk az igazsággal. Az alapján nem tudok élni, hogy egy országnak megfeleljek. Maximalista vagyok, szeretnék és kell is még sokat tanulnom. Mindent megteszek annak érdekében, hogy jól szórakoztassam a nézőket, de soha nem lesz olyan, hogy mindenki elégedett lesz velem
– idézi a Bors Rami szavait.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Sokan számítottak rájuk.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Már megvan a csöppség neve.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.