Apa lesz a Varázslók a Waverly helyből sztárja
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 29 éves színész néhány órával ezelőtt jelentette be a közösségi oldalakon, hogy párjával első gyermeküket várják.
Mióta megnősültem, az életem értelmet nyert és ez leírhatatlan érzés. Még sosem éreztem így korábban, ez az egész jobb emberré tett engem
– írta az Instagramon David Henrie, aki élőben sugározta azt a partit, melynek fénypontjaként rajongói tudomására hozta, milyen nemű gyermeke születik néhány hónap múlva.
KISLÁNY. KISLÁNY. KISLÁNY. Apa leszek! Túlcsorduló örömmel osztom meg veletek ezt a hírt, srácok.
A színész 2017 áprilisában vette feleségül szerelmét, Maria Cahillt, akiről saját bevallása szerint már az első pillanatban tudta, hogy ő lesz a nagy Ő.
Már abban a pillanatban tudtam, hogy Maria különleges, amikor először megláttam. Most, majdnem három évvel később szinte szürreálisnak tűnik, hogy végre összekötöttük az életünket. Áldottnak érezzük magunkat, amiért a családunk és a barátaink társaságában ünnepelhetjük meg ezt a különeleges alkalmat, és ami engem illet, már alig várom, hogy belevágjak a következő kalandba a legjobb barátommal és lelki társammal
– nyilatkozta a színész az E! Online-nak nem sokkal házasságkötésük után.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
Will Smith mesélt erről.
A szerelme is ott szurkolt neki.