Így alakult ki szerelem Kanye West és Irina Shayk között
A két híresség élete több szálon is összefonódik, most össze is jöttek.
Nemrég írtunk róla, hogy Kanye West a válása után Irina Shaykkel jött össze: a hír sokakat meglepett, ám a két sztárt már régóta barátság fűzi össze.
Shayk 2010-ben még feltörekvő modellként szerepelt West "Power" című számának klipjében, aztán két évvel később a rapper felkérte, hogy legyen az egyik modellje a párizsi divathéten debütáló ruhakollekciójának.
Shayk elfogadta a meghívást, sőt, nagyon lelkesen nyilatkozott:
Amikor azt a felkérést kaptam, hogy szerepeljek a show-ban, nagyon megörültem és azonnal igent mondtam. Szerintem Kanye West egyike azon ritka embereknek, akik új ötleteket tudnak hozni a világba. Művészetet hozott a zenébe, és most kiéli a szenvedélyét a divat iránt. Szerintem ez egyszerűen csodálatos! Nem sok zenésszel történik így. Jó szeme van a divathoz és nem fél kipróbálni új dolgokat.
- mondta akkor Irina, aki ígéretéhez híven végigvonult a kifutón, miközben Kim Kardashian az első sorban ült.
A divat egyébként több szálon is összefűzte őket: mindketten nagyon jóban vannak Riccardo Tiscivel, aki 12 évig volt a Givenchy tervezője. Emellett Irinát rendszeresen fotózták West által tervezett ruhadarabokban.
via Page Six
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Sokan számítottak rájuk.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.