59 éves korában elhunyt a Jóbarátok sztárja
Menedzsere hivatalosan is megerősítette a hírt, miszerint a színész fölött győzedelmeskedett a rák.
Október 24-én (vasárnap) hunyt el Los Angeles-i otthonában James Michael Tyler, akit a szélesebb közönség a Jóbarátok című szitkom pultosaként, Guntherként ismert.
A világ úgy ismerte őt, mint Gunthert, a hetedik barátot, a nagy sikerű Jóbarátok című sorozatból, de szeretteinek Michael színész volt, zenész, a ráktudatosság szószólója és szerető férj. Odavolt az élőzenéért, óriási rajongója volt a Clemson Tigersnek*, és gyakran találta magát vicces és előre el nem tervezett kalandok kellős közepén. Ha egyszer találkoztál vele, örökre szóló barátságot kötöttél
– olvasható a színész halálhírét megerősítő közleményben.
*a Clemson Egyetem amerikaifutball csapata
Michael júniusban, az NBC által sugárzott Today című beszélgetős műsorban hozta nyilvánosságra, hogy 2018 szeptemberében prosztatarákot diagnosztizáltak nála. Betegsége volt az oka egyébként annak is, hogy a Jóbarátok újbóli összeállásakor csupán Zoomon keresztül üdvözölte egykori kollégáit és rajongóit.
Előrehaladott prosztatarákot diagnosztizáltak nálam, ami már a csontjaimra is átterjedt. E diagnózissal küzdöttem az elmúlt három évben... jelenleg négyes stádiumú beteg vagyok. Vagyis késői stádiumról beszélünk az esetemben. Szóval, végül tudod, valószínűeg ezt nem fogom túlélni
– nyilatkozta korábban a színész, aki a Jóbarátokban töltött idejéről ekképp nyilatkozott:
Őszintén szólva az volt életem legemlékezetesebb évtizede. Jobb élményt el sem tudnék képzelni. Ezek a srácok fantasztikusak voltak, öröm volt együtt dolgozni velük. Nagyon-nagyon különleges volt.
Elfogadom a betegséget, hogy ez megtörtént velem. Szó sincs arról, hogy csak ülnék itt és állandóan sírdogálnék. Életeket szeretnék menteni. Segíteni akarok
– magyarázta egy júniusban, a YouTube-ra felkerült videban. A szavát betartotta: élete végéig azon volt, hogy felhívja az emberek figyelmét a szűrővizsgálatok fontosságára.
via E! Online
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.