Kábítószer-túladagolás okozhatta Berki Krisztián halálát
Bár a rendőrségi szemle alapján nem volt öngyilkosságra utaló jel, Krisztián ismeretségi körébe tartozó informátorok szerint nincs kizárva, hogy a celeb szándékosan nagy mennyiségű kábítószert fogyasztott.
Mint beszámoltunk róla a médiaceleb holttestét a IX. kerületi lakásában találták meg, feltehetően pénteken, éjfél után nem sokkal hunyt el. A kiérkező rendőrök lezárták a helyszínt, idegenkezűségre utaló nyomot nem találtak, tehát nem gyilkosság történt, viszont megerősítették, hogy kábítószergyanús anyagokat találtak a lakásban.
A Ripost most döbbenetes részletekre derített fényt a tragikus halálesettel kapcsolatban:
Az elhunythoz közelállóktól megtudtuk, hogy Berki Krisztián holttestét a kilencéves kislánya, Natasa Zselyke találta meg péntek reggel. Informátoraink szerint Berki olyan nagy mennyiségű kábítószert fogyasztott, amiről neki magának is tudnia kellett, hogy végzetes adag.
Az Origo úgy tudja, hogy napok óta hangos kiabálások, veszekedések hagja hallatszott a lakásból, korábban már a rendőrség is járt a helyszínen. Egyelőre senki nem tudja, hogy a korábbi eseményeknek volt-e bármilyen köze a tragédiához, ahogy azt sem, hogy Krisztián fogyasztott-e kábítószert és ha igen, ez okozta-e a halálát.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.