Vadászati kiegészítők, amelyekre érdemes beruházni
A vadászat egy közkedvelt hobbi, hiszen a vadgazdálkodáshoz ez a nagyragadozók hiányában nélkülözhetetlen. Egy akár többnapos vadászat pedig csak akkor lehet igazi élmény, ha megfelelő kiegészítőket viszünk magunkkal. A fegyvereken kívül tehát mire lehet még szükségünk?
A technológia nem az ellenségünk
Általában kétféle vadász létezik. Az egyik imádja a vadászatot megkönnyítő technológiákat, a másik pedig nem szeretné megszakítani a hagyományt, és csak a jól bevált eszközöket használja. Akármelyik csoportba is tartozzunk, azért megesik, hogy néha nem árt bevetni a modern eszközök közül néhányat. Például a mozgásérzékelős vadkamerák segítenek feltérképezni a vadászterületet, ahogyan az éjjellátó készülékeknek is nagy hasznát vehetjük. Utóbbi ráadásul biztonságossá teszi a vadászatot, hiszen éjjel nem látjuk, hogy mi mozog az avarban. Az lehet akár egy eltévedt túrázó is, vagy egy kiszökött macska.
Minőségi cipő – ne spóroljunk rajta
Ha még kezdő vadászok vagyunk, akkor felejtsük el, hogy egy sima sportcipő elég lesz. Nem lesz elég, és a gumicsizma sem a legjobb megoldás, hiába viseli minden második vadász. A terepen sokféle felülettel találkozhatunk. Ha pedig vérbeli vadászok szeretnék lenni, akkor kilométereket fogunk gyalogolni sárban, homokos talajon, sziklás hegyoldalakon és így tovább… A legjobb tehát, ha egy olyan univerzális terepre való, vízálló vadászcipő típust szerzünk be, ami tényleg nem fog csúszni, és minden terepen megállja a helyét. Vadles közben fontos a kényelem és a megfelelő öltözet, mert minden rossz mozdulat vagy elcsúszás egy elriasztott vadat jelent. Ráadásul a biztonságunkat is veszélyezteti egy rossz cipő.
Kényelmi eszközök
A vadászat gyakran azt jelenti, hogy órákig ülünk a lesen és próbáljuk kideríteni a zajok forrását. Ez meglehetősen kényelmetlen lehet, főleg akkor, ha legalább kisszéket és egy asztalt nem viszünk magunkkal. A mobil asztalok között már kapni olyanokat, amelyek összecsukva elférnek a hátizsákunkra akasztva is. Ezen kívül például egy mini ételforraló sem ördögtől való, hiszen enni egy vadászaton is kell. Számtalan olyan kompakt kemping kiegészítő létezik tehát, amelyeket a vadászatokon is gond nélkül bevehetünk, és érdemes velük élni.
Ajánlott cikkek
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
A héten jön az új évad!
Kiderült, milyen változások lesznek.
Már megvannak a következő főszereplők.
Sokan számítottak rájuk.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.