Starity

Valami gond van Katy Perry és Orlando Bloom kapcsolatával

2024. január 30. 18:06   |   Szerző: Four

Az énekesnő és színész vőlegénye között egyesek szerint teljesen eltűnt a szikra.

hirdetés

Viharfelhők gyülekeznek Orlando Bloom és Katy Perry kapcsolatában: a két híresség az utóbbi időben szinte alig mutatkozik együtt, sőt, míg Bloom a Golden Globe-afterpartikon bulizott, Perry snowboardozni ment Aspenbe. 

Sokak szerint már az árulkodó jel, hogy az énekesnő kihagyta a gálát annak ellenére, hogy 2016-ban ott ismerkedtek meg, és korábban az "évfordulós" ünnepüknek nevezte a rendezvényt. A Life & Style forrása szerint Katy össze is veszett emiatt a vőlegényével:

Nagyon nem örült neki, hogy Orlando kihagyta az utazást, amikor utolsó pillanatban felkérték, hogy prezentáljon. De nem ez az első intő jel azzal kapcsolatban, hogy megromlott a viszonyuk. 

A színész 2019-ben jegyezte el kedvesét, de egyelőre nem úgy tűnik, hogy egyhamar esküvő lesz a dologból. 

Azt már korábban is bevallották, hogy sok munkával jár a kapcsolatuk: Katy szerint a párterápia és a közös naptár segít nekik abban, hogy mindig egy húron pendüljenek - a színész azonban nemrég egy interjúban bevallotta, teljesen ellentétes személyiségek és ez sokszor nem egyszerű.

Néha a dolgok nagyon-nagyon-nagyon nagy kihívást jelentenek, nem fogok hazudni.

- mondta. 

A bennfentes szerint jelenleg az egyetlen igazi közös pont a kislányuk, a 3 éves Daisy. 

Együtt laknak, de úgy tűnik, teljesen külön életet élnek. Katy örömmel forgatja az American Idolt és a cipőmárkáját promózza, Orlando pedig inkább ejtőernyőzik vagy hegyet mászik. 

2017-ben egyébként egyszer már szakítottak, de újra összejöttek egy évvel később - azonban lehetséges, hogy az akkori módszerek már kevésnek bizonyulnak. 

A párterápia, amin régen részt vettek, már a múlté. Olyan, mintha Katy és Orlando többé nem akarnának energiát fektetni a kapcsolatukba. 

- árulta el az illető. 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek