Chris Hemsworth bevallotta, elszúrta a Thor: Szerelem és mennydörgést
A színész töredelmesen bevallotta, hogy elrontotta a legutóbbi Thor-filmet.
Chris Hemsworth nem tud szabadulni az érzéstől, hogy mennyire nem úgy sikerült a Thor: Szerelem és mennydörgés című filmje, mint azt szerette volna.
A színész már tavaly a GQ magazinnak is megemlítette, hogy a fent említett produkció "túl butuska ahhoz", hogy különálló alkotásként kezeljék, de ezek szerint továbbra sem békélt meg a teljesítményével:
Belebonyolódtam az improvizációba és a bizarrságba, és önmagam paródiája lettem. Nem érte el a célját a dolog.
- mondta a Vanity Fairnek.
Habár Chris mindig is hálás volt a karrierjét meghatározó Thor szerepéért, bevallotta, hogy volt, amikor egyenesen frusztrálta a karakter:
Néha úgy éreztem, mintha én lennék a Bosszúállók-csapat testőre. Amikor elolvastam a többiek szövegét, azt gondoltam, "Oh, nekik sokkal menőbb dolgaik vannak, sokkal szórakoztatóbbak. Az én karakterem egyáltalán mit csinál?" Mindig arról szólt számomra a munka, hogy, "fel a parókát, megvannak az izmaid, megvan a jelmezed, hol a villám?" Igen, része vagyok valami nagy dolognak, de valószínűleg eléggé könnyen helyettesítenének.
- mondta.
A színész hozzátette, a Szerelem és mennydörgés után szeretne majd egy olyan filmet, amit "megérdemelnek a Thor-rajongók", de nagyon szeretné kipróbálni magát az akciófilmeken kívűl más műfajban is.
via Variety
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A híreség a terhességéről vallott.
Ez a két színész randizhat egymással.
Megérkeztek az első képek.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.