Darksiders
2015. január 10. 00:50
#2
"NO Not Alone!!" én itt lefolytam a székről komolyan!
2018. december 23. 23:25
#3
Darksiders az egyik kedvenc játék sorozatom. Nagyon tetszik a története hogy elérkezik az apokalipszis és a mennyben háború van a pokolban zűrzavar. Mi pedig a nagy káoszban az Apokalipszis 4 lovasa egyikével küzdhetünk meg a Menny és Pokol seregeivel. Az első két részt imádtam. Az elsőben War/Háborút irányíthatjuk a másodikban pedig Death/Halált. Sajnos a harmadik részre nagyon sokat kellett várni és sokáig úgy volt hogy el sem készül. Viszont most itt van és én egy jó 20 órát öltem bele mire végig verekedtem magam a rengeteg démonon szörnyeken és a hét főbűnön valamint a sok rejtvényen és puzzel-ön. A történet annyi hogy a harmadik lovas Fury vagyis magyar nevén Düh azt a feladatot kapja a saját frakciójától akik tanácsnak nevezik magukat hogy el kell fognia a Hét főbűnt akik elszabadultak és a Földön próbálják folytatni a gonosz üzelmeiket. Düh egy iszonyat dühös leányzó akinek van egy hatalmas korbácsa és azzal mindent elpusztít. Düh igyekszik minél gyorsabban a nyomára bukkanni a testet öltött Hét főbűnnek és egy talizmán segítségével újra bebörtönözheti őket.
A harmadik rész képes volt hozni az elöző két rész színvonalát viszont én úgy éreztem hogy az 1 és 2 valahogy erősebb volt a történetében és sokkal összetettebb volt a játékmenet. Itt a harmadik részben egyszerűen rámentek arra a készítők hogy elég nehéz legyen a játék. Én elég sokat játszok de fúúúú piszkosúl megfingatott jópárszor ez a játék szerintem a három rész közül ez volt a legnehezebb. Igaz nem voltak benne nagyon nehéz rejtvényes részek de volt néhány olyan játékmeneti elem amivel én személy szerint elég nehezen boldogultam.
De örültem hogy végül elkészült ez a játék és hogy játszhattam vele és újra egy jót küzdhettem az apokalipszis hajnalán az angyalok és démonok ellen. És úgy néz ki van esély rá hogy teljes lesz a sorozat és elkészül a negyedik rész a negyedik lovassal Strife-al akinek a magyar neve talán Viszály lesz. Én várom mert a történet nem záródott le a harmadik résszel!

2023. október 12. 08:52
#4
sarahkerrúj tag |
Csoport: Tag Csatlakozott: 23.10.12. Hozzászólás: 1 Csatolások: 0 Azonosító: 397429 offline |
Idézet (,2018.12.23. 23:25~6802531)
Darksiders az egyik kedvenc játék sorozatom. Nagyon tetszik a története hogy elérkezik az apokalipszis és a mennyben háború van a pokolban zűrzavar. Mi pedig a nagy káoszban az Apokalipszis 4 lovasa egyikével küzdhetünk meg a rooftop snipers Menny és Pokol seregeivel. Az első két részt imádtam. Az elsőben War/Háborút irányíthatjuk a másodikban pedig Death/Halált. Sajnos a harmadik részre nagyon sokat kellett várni és sokáig úgy volt hogy el sem készül. Viszont most itt van és én egy jó 20 órát öltem bele mire végig verekedtem magam a rengeteg démonon szörnyeken és a hét főbűnön valamint a sok rejtvényen és puzzel-ön. A történet annyi hogy a harmadik lovas Fury vagyis magyar nevén Düh azt a feladatot kapja a saját frakciójától akik tanácsnak nevezik magukat hogy el kell fognia a Hét főbűnt akik elszabadultak és a Földön próbálják folytatni a gonosz üzelmeiket. Düh egy iszonyat dühös leányzó akinek van egy hatalmas korbácsa és azzal mindent elpusztít. Düh igyekszik minél gyorsabban a nyomára bukkanni a testet öltött Hét főbűnnek és egy talizmán segítségével újra bebörtönözheti őket.
A harmadik rész képes volt hozni az elöző két rész színvonalát viszont én úgy éreztem hogy az 1 és 2 valahogy erősebb volt a történetében és sokkal összetettebb volt a játékmenet. Itt a harmadik részben egyszerűen rámentek arra a készítők hogy elég nehéz legyen a játék. Én elég sokat játszok de fúúúú piszkosúl megfingatott jópárszor ez a játék szerintem a három rész közül ez volt a legnehezebb. Igaz nem voltak benne nagyon nehéz rejtvényes részek de volt néhány olyan játékmeneti elem amivel én személy szerint elég nehezen boldogultam.
De örültem hogy végül elkészült ez a játék és hogy játszhattam vele és újra egy jót küzdhettem az apokalipszis hajnalán az angyalok és démonok ellen. És úgy néz ki van esély rá hogy teljes lesz a sorozat és elkészül a negyedik rész a negyedik lovassal Strife-al akinek a magyar neve talán Viszály lesz. Én várom mert a történet nem záródott le a harmadik résszel!
A harmadik rész képes volt hozni az elöző két rész színvonalát viszont én úgy éreztem hogy az 1 és 2 valahogy erősebb volt a történetében és sokkal összetettebb volt a játékmenet. Itt a harmadik részben egyszerűen rámentek arra a készítők hogy elég nehéz legyen a játék. Én elég sokat játszok de fúúúú piszkosúl megfingatott jópárszor ez a játék szerintem a három rész közül ez volt a legnehezebb. Igaz nem voltak benne nagyon nehéz rejtvényes részek de volt néhány olyan játékmeneti elem amivel én személy szerint elég nehezen boldogultam.
De örültem hogy végül elkészült ez a játék és hogy játszhattam vele és újra egy jót küzdhettem az apokalipszis hajnalán az angyalok és démonok ellen. És úgy néz ki van esély rá hogy teljes lesz a sorozat és elkészül a negyedik rész a negyedik lovassal Strife-al akinek a magyar neve talán Viszály lesz. Én várom mert a történet nem záródott le a harmadik résszel!
Nekem is. Én is szeretek Darksiders-szel játszani. A négy lovassal azonban az a helyzet, hogy a teljes nefilim fajon kívül a fajtájuk milliárdjai közül csak négyen kérdőjelezték meg a tetteit.
Bridgerton 3. évad premier: így jelentek meg a sztárok

A héten jön az új évad!
A Bridgerton írója szerint már megvan, kik lesznek a 4. évad főszereplői

Már megvannak a következő főszereplők.
Gigi Hadid nem örül neki, hogy Bradley Cooper exe újra szingli

Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Ezt a fura ételkombót kívánja legjobban a várandós Hailey Bieber

Bevallotta, mit kíván a legjobban.
"Életem legszörnyűbb napjai voltak" - Sophie Turner most nyilatkozott először arról, hogyan viselte a válást

A színésnő nehéz időszakon van túl.
Sophie Turner bevallotta, nem állt készen az anyaságra, amikor először várandós lett

A híreség a terhességéről vallott.
Cannes-i filmfesztivál 2024: így jelentek meg a sztárok I.

Megérkeztek az első képek.
Új pár született A Bridgerton család forgatásán?

Ez a két színész randizhat egymással.