Cassadee Pope lett az amerikai Voice nyertese
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az amerikai The Voice harmadik évadának nyertese ezúttal nem más, mint a fiatal, de tapasztalt Cassadee Pope!
A tapaszalt és tehetséges Cassadee Pope mögött neves múlt hanyatlik. A lány emellé mégnagyobb karriert akart, ezért nyár végén jelentkezett az amerikai The Voice harmadik évadába!
A négy zsűri a meghallgatások alatt mind tátott szájjal halgatta az aranytorkú lány elbűvölő Natalia Imbruglia-feldolgozását, a Tornt. Cassadee ekkor Blake Shelton csapatába került, aki azóta sem bánta ezt meg. Sok szintén nagyon tehetséges, ám kezdő énekest mosott le a színpadról csodálatos hangjával. Olyan ismert dalok hangzottak el a The Voice-ban, mint a Maroon 5 Payphone dala vagy éppen Avril Lavigne My Happy Endingje.
A lány az egyik kedvenc énekesnőjével, akinek dalát már egyszer feldolgozta, Avril Lavigne-nel is előadott egy közös produkciót, de emellett Kelly Clarksonnal és Mr. Sheltonnal is megörveztették egy duettel a nézőközönséget.
Barátai, szerelme, Rian Dawson és családja támogatása és segítsége nem volt hiába, hiszen december 18-án (párja születésnapján) izgalommal telve állt ki a nézők elé, és nyerte meg a versenyt.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Már megvan a csöppség neve.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Újra férjhez megy hamarosan?
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Még több aggasztó hír.