Filmet ad ki a Swedish House Mafia?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A napokban jelent meg egy esetleges előzetes a svéd DJ-trió dokumentumfilmjéhez.
A svéd DJ-trió tavaly júliusban jelentette be, hogy a banda négy együtt töltött év után feloszlik. A rajongók mélységes sajnálattal, egyesek könnyekkel fogadták a hírt, ami után megjelent még egy utolsó dal, a Don't You Worry Child, illetve bejelentettek egy utolsó turnét is, amelynek idén nyáron lett vége. A One Last Tour névre keresztelt koncertsorozatra több, mint egymillió jegy kelt el.
A három DJ dalai azóta is töretlen sikernek örvendenek, és a napokban került ki egy kisfilm, ami a rajongók szerint egy előzetes a közelgő filmjükhöz. A srácok azonban semmi konkrétat nem mondtak, mindannyian a „Comming soon”, azaz „Hamarosan” kiírást csatolták a videóhoz, amely a Clip One címet viseli.
Vannak továbbá, akik ebből arra következtetnek, hogy 2014-ban újra összeáll a banda, a többiek pedig a filmet várják. Mindenesetre a rajongók tűkön ülve várják a friss információkat arról, hogy mire is készülnek pontosan a fiúk.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Már megvan a csöppség neve.
Már megvannak a következő főszereplők.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Még több aggasztó hír.
Justin édesanyja tisztázta a kérdéses körülményeket.