Szenteste kérték meg Mádai Vivien kezét
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nem csak Dér Henit érte meglepetésként, hogy párja megkérte a kezét, most Mádai Vivien is csatlakozott hozzá. A műsorvezetőt szenteste jegyezte el kedvese.
Dér Heni nemrég Facebook-oldalán mesélte el, hogy eljegyezték, Mádai Vivien pedig a Hír24-nek mesélt erről a meglepő, ám csodálatos élményről. Párja szenteste sétálni hívta őt este, majd a séta közepette hirtelen letérdelt elé és feltette a nagy kérdést.
„Nagyon meglepődtem, nem számítottam arra, hogy meg fogja kérni a kezem. Amikor szenteste elmentünk sétálni, letérdelt és feltette a nagy kérdést, amire én természetesen igent mondtam” – kezdte boldogan, ám ahogy az kiderült, az időpontot még nem sikerült kitűzniük.
Vivien azt is elmesélte, hogy milyen furcsa módon találkozott vőlegényével: „A mi találkozásunk szinte sorsszerű volt, ezért nem gondolom, hogy elhamarkodott lenne a lánykérés. A párom fogorvos, akivel a csopaki strandon ismerkedtünk meg, épp mellém terítette le a törölközőjét, azóta pedig elválaszthatatlanok vagyunk.”
A műsorvezető annak ellenére, hogy 2012-ben vált el, hisz abban, hogy ez a házassága a sírig tart majd.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Már megvan a csöppség neve.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Újra férjhez megy hamarosan?
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Még több aggasztó hír.