A legtöbbet keresett francia énekesek 2013-ban
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Letaszították a trónról Johnny Hallydayt: 2013-ban a legtöbbet keresett francia énekesnek Mylène Farmer bizonyult, de felkerült a listára Zaz, Christophe Maé és Emmanuel Moire is.
4,7 millió euróval Mylène Farmer bizonyult a legjobban kereső francia előadóművésznek a 2013-as év során. Az énekesnő már 30 éve a pályán van, s olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Maman a tort, Désenchantée, Libertine, Oui... mais non vagy a Lonely Lisa, emelett négy évig a korzikai énekesnő, Alizée producere is volt. 70.000 példányban kelt el legutóbbi stúdióalbuma, a Monkey Me, melyet 2013-ban követett a Timeless 2013 turné, melynek anyaga megjelent CD-n és DVD-n. A koncertlemez több mint 200.000 példányban kelt el, a koncertekre pedig több százezer rajongó látogatott el.
A lista második helyére Maître Gims került, 3,1 millió euróval. A francia rapper első szólólemeze tavaly jelent meg, olyan listavezető dalokkal, mint a Bella és a One Shot.
A harmadik helyezett Johnny Hallyday lett, aki előző évben volt a legjobban kereső francia művész. A halhatatlan rocker 3 millió euróval büszkélkedhet, mely a CD- és DVD-eladásaiból származtak, miután 70. születésnapja alkalmából újra színpadra lépett.
A listán szerepel még Zaz (2,9 millió €), Florent Pagny (2,3 millió €), Christophe Maé (2,2 millió €), Pascal Obispo (1,8 millió €) és Emmanuel Moire (1,5 millió €) is.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Már megvan a csöppség neve.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Újra férjhez megy hamarosan?
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Még több aggasztó hír.