Kihirdették a 2014-es BRAVO OTTO fellépőit
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A BRAVO OTTO Díjátadó Gálát idén május 31-én, szombaton rendezik meg, a helyszín változatlanul a Westend City Center Millennium Tetőkert. A most közzétett fellépő-lista izgalmas estét ígér.
A fiatalok mindent megtalálnak majd a BRAVO OTTO-n, amit szeretnek: fergeteges bulit, kedvenc előadóikat, külön erre az alkalomra kitalált produkciókat, találkozási lehetőséget a hazai zenei élet sztárjaival, mindezt pedig egy ingyenes rendezvényen.
A fellépők neveit és a május 31-ei show részleteit a BRAVO magazin frissen megjelent, májusi száma tette közzé. A program olyan különleges meglepetéseket tartogat, mint a By The Way dalpremiere, az eddigi négy X-Faktor győzteseinek közös produkciója, ami a BRAVO OTTO-n hangzik el először, Király Linda és Király Viktor duettje és a Children of Distance fellépése, akik ezúttal Horváth Tomi & Raul közreműködésével állnak színpadra. Az est fellépői között szerepel még Hien, az Eurovíziós Dalfesztiválon remekelő Kállay-Saunders András és Bogi, valamint a népszerű elektro-dance formáció, a The Biebers is.
A show házigazdája Dukai Regina és Fluor lesznek.
A fellépők mellett a díjátadók listája is illusztris, többek között Liptai Claudia, Baronits Gábor, Éjjel-Nappal Budapest Lali, Zimány Linda és Istenes Bence is színpadra lép, hogy átadjon egy-egy arany indiánt.
A május 31-ei BRAVO OTTO Díjátadón kiderül, hogy ki a BRAVO OTTO szavazás 5 magyar és 5 külföldi kategóriájának nyertese, valamint az idei BRAVO IDOL. A rendezvény televíziós partnere, a Music Channel ismét meghirdette Az év legjobb videoklipje kategóriát. A díjért Boggie – Parfüm, a Compact Disco – The Storm, Cserpes Laura – Úgy szállj!, a Hősök – Enyém és Kállay-Saunders András – Running című videoklipje van versenyben.
Az OTTO-t, a BRAVO magazin díját nemzetközi szinten már több mint 50 éve adják oda minden évben a legjobbaknak. A díj nyerteseit Németországban választották meg először, 1957-ben, akik között nem kisebb nevek szerepeltek, mint James Dean, Romy Schneider, Gina Lollobrigida. Minden idők legnagyobb OTTO nyertese a néhai Michael Jackson volt, összesen 9 győzelemmel. Az OTTO díjat Magyarországon a lap 1992-es piacra lépése óta osztják ki az olvasók szavazatai alapján a legnagyobb hazai előadók között.
A BRAVO magazin Európa legnépszerűbb ifjúsági márkája. 1956-ban jelent meg először Németországban, majd a 80-as évektől kezdve fokozatosan jelentek meg lokális kiadásai szerte a világban. A magyar változat 1992-ben jelent meg a piacon és azóta is a legolvasottabb ifjúsági lap.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Már megvan a csöppség neve.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Még több aggasztó hír.