Megvannak a Melodifestivalen 2015 fellépői
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 2015-ös Melodifestivalen több szempontból is hatalmas meglepetéseket hoz mind Svédország, mind az Eurovíziós Dalfesztivál életébe.
A Melodifestivalen Svédországban minden évben az egyik legnagyobb esemény. Az Eurovíziós részvételeik minden évében megrendezésre kerül a verseny, melynek minden fordulójához más-más város ad otthont, a döntőt pedig a Skandináv ország fővárosában, Stockholmban tartják meg.
A beküldött dalok száma az idei évben pontosan 2711 darab, amivel hivatalosan is minden eddigi Eurovíziós rekordot megdöntöttek. A versenyszabályok módosításai miatt idén nem csak a jelentkezést zárták le hamarabb a szervezők, hanem a döntőbejutás módszerén is változtattak. Eddig mind a négy elődöntőben 8 fellépő volt, akik közül az első kettő jutott a döntőbe, a harmadik és a negyedik helyen állók pedig a Második Esély fordulóban mérettették meg magukat és dalaikat ismételten, ahonnan szintén az első két helyezet került a Döntőbe, így kialakítva a tíz fős mezőnyt.
Idén azonban az Elődöntőkben 7-7 versenyző fog küzdeni, a továbbjutás módszere itt nem változik. A Második Esély fordulóba továbbjutott versenyzők egymással párbajozva jutnak a Döntőbe, azaz az Első Elődöntő két énekeséből az egyik mindenképpen továbbjut, ugyanígy a Második, Harmadik és Negyedik elődöntő párbajozói is, ezzel kialakítva a március 14-én, Stockholmban tartandó Döntő 12 fős mezőnyét. A szavazás és a pontozás menete nem változik.
Idén a két műsorvezető Robin Paulsson és a tavalyi Eurovíziós indulójuk, Sanna Nielsen lesz, és a verseny legnagyobb visszatérője a svéd popsztár, Eric Saade lesz, aki 2010-ben a második helyen végzett 2011-ben pedig a Melfestet megnyerve az Eurovízión a harmadik helyig juttatta hazáját Popular című dalával, illetve 2013-ban a malmöi fesztiválon a Green Room műsorvezetőjeként szerepelt.
A versenyzők pedig:
Február 7. – Göteborg:
- Jessica Andersson – Can’t Hurt Me Now (Aleena Gibson, Fredrik Thomander)
- Behrang Miri feat. Victor Crone – Det rår vi inte för (Behrang Miri, Albin Johnsén, Måns Zelmerlöw, Tony Nilsson)
- Dolly Style – Hello Hi (Emma Nors, Palle Hammarlund, Jimmy Jansson)
- Molly Pettersson Hammar – I’ll Be Fine (Molly Pettersson Hammar, Lisa Desmond, Tim Larsson, Tobias Lundgren, Gavin Jones)
- Elize Ryd & Rickard Söderberg – One By One (Elize Ryd, Jimmy Jansson, Karl-Ola Kjellholm, Sharon Vaughn)
- Daniel Gildenlöw – Pappa (Daniel Gildenlöw)
- Eric Saade – Sting (Fredrik Kempe, Hamed „K-one” Pirouzpanah, David Kreuger, Sam Arash Fahmi)
Február 14. – Malmö:
- Mariette – Don’t Stop Believing (Miss Li, Sonny Gustafsson)
- Emelie Irewald – Där och då med dig (Emelie Irewald)
- Linus Svenning – Forever Starts Today (Aleena Gibson, Anton Malmberg Hård af Segerstad, Fredrik Kempe)
- Samir & Viktor – Groupie (Anton Malmberg Hård af Segerstad, Kevin Högdahl, Maria Smith, Viktor Thell)
- Neverstore – If I Was God For One Day (Thomas G:son, John Gordon, Jacob Widén)
- Magnus Carlsson – Möt mig i Gamla stan (Thomas G:son, Lina Eriksson)
- Marie Bergman & Sanne Salomonsen – Nonetheless (Andreas Stone Johansson, Allison Kaplan)
Február 21. – Östersund:
- Andreas Weise – Bring Out the Fire (Anton Malmberg Hård af Segerstad, Henrik Janson, Thomas G:son)
- Isa – Don’t Stop (Isa Tengblad, Johan Ramström, Gustaf Svenungsson, Magnus Wallin, Oscar Merner)
- Kalle Johansson – För din skull (Martin Eriksson, Thomas G:son, Thomas Karlsson)
- Kristin Amparo – I See You (Kristin Amparo, David Kreuger, Fredrik Kempe)
- Ellen Benediktson – Insomnia (Ellen Benediktson, Anderz Wrethov)
- Jon Henrik Fjällgren – Jag är fri (Manne Liem Frije) (Jon Henrik Fjällgren, Erik Holmberg, Tony Malm, Josef Melin)
- Andreas Johnson – Living To Die (Andreas Johnson, Bobby Ljunggren, Karl-Ola Kjellholm)
Február 28. – Örebro:
- Caroline Wennergren – Black Swan (Nicklas Eklund, Joel DeLuna, Aimee Bobruk)
- JTR – Building It Up (JTR, Erik Lewander, Iggy Strange Dahl)
- Midnight Boy – Don’t Say No (Johan Krafman, Kristofer Östergren, Olle Blomström)
- Annika Herlitz – Ett andetag (Amir Aly, Maciel Numhauser, Robin Abrahamsson, Sharon Dyall, Sharon Vaughn)
- Hasse Andersson – Guld och gröna skogar (Anderz Wrethov)
- Måns Zelmerlöw – Heroes (Anton Malmberg Hård af Segerstad, Joy Deb, Linnea Deb)
- Dinah Nah – Make Me (La La La) (Dinah Nah, Dr.Alban, Jakke Erixson, Karl-Ola Kjellholm)
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Már megvan a csöppség neve.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Még több aggasztó hír.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.