Az elmúlt év legstílusosabb sztárjai
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Lássuk, kik kápráztattak el minket a legtöbbször a vörös szőnyegen viselt csodás ruhakölteményeikkel a tavalyi év folyamán!
Nina Dobrev
A Vámpírnaplók szépséges sztárja 2014-ben is számtalan alkalommal jelent meg olyan hivatalos eseményeken, mint például legújabb filmjének, a Kamuzsaruknak premierjei - New Yorkban egy fekete, virágmintás J. Mendel-minit viselt, Los Angelesben pedig egy tarka Zuhair Muradot -; a Michael Kors rendezvényén, melyen Claiborne Swanson Frank portrékönyvét, a Young Hollywoodot mutatták be, itt természetesen egy Micahel Kors-darabban jelent meg; a Gianvito Rossi x MyTheresa ebédjén elegán és letisztult Blumarine-ben tündökölt, a People’s Choice Awardson egy Jenny Packham által megálmodott fekete, hosszú ujjú darabot viselt; a The CW upfrontján pedig Alberta Ferrettiben mutatkozott.
Ezek mellett részt vett még a Bulgari koktélpartiján egy hosszú Elie Saab-estélyiben; az Art of Elysium Heaven Gálán, ahol Emilio Pucci narancssárga kreálmányában pompázott; a LUX promóeseményén egy mesés Tadashi Shoji által megalkotott ruhát vett fel, a World Music Awardson arany Jenny Packhamben lejtett végig a vörös szőnyegen; Elie Saab őszi bemutatóján magától értetődően a libanoni dizájner alkotásában ragyogott, míg az MTV Video Music Awardson Zuhair Murad dögös, piros-fekete csodáját viselte.
Blake Lively
A szőkeséget év elején láthattuk a CFDA Fashion Awardson, a Cannes-i Filmfesztiválon és a Met Gálán is, ahol lenyűgöző Gucci Première-darabokban és egy Michael Kors-kreációban lépett a villogó vakuk kereszttüzébe. Majd várandóssága bejelentése után sem kuksolt otthon, ugyanis számtalanszor lépett a nyilvánosság elé, kerekedő pocakját pedig remekül kiemelte a L’Oreal Paris kilencedik alkalommal megrendezett Women Of Worth ünnepségén egy Kaufmanfranco-estélyien és az Angel Ballon is a Guccitól kölcsönzött ruhájában.
Emma Watson
A brit színésznő tavaly megjelent filmje, a Noé kapcsán rengeteg eseményre hivatalos volt, a premiervetítéseken például Wes Gordon, Ralph Lauren, Oscar de la Renta és J. Mendel által megálmodott költeményekben is pompázott. Ezek mellett pedig az InStyle és a Warner Bros. Golden Globe-os partiján is megjelent egy Theory márkájú darabban, az Oscaron egy Vera Wangben, a British Fashion Awardson egy Misha Nonoo-t viselt, a HeForShe kampány rendezvényén pedig egy Christian Dior és BOSS összeállításban mutatkozott.
Jessica Chastain
A 37 éves színésznő is számtalanszor varázsolt el bennünket, többek között a Cannes-i Filmfesztiválon viselt Alexander McQueen-minijében és csodaszép kék Atelier Versace-estélyijében, a San Sebastian Filmfesztiválon pedig egy Oscar de la Renta- és egy Michael Kors-koktélruhában is sziporkázott. A Csillagok között című film londoni premierje alkalmával egy lazacszínű Saint Laurent által tervezett darabban állt a nagyvilág elé, míg a Los Angeles-i bemutató alkalmával egy fekete Givenchy Haute Couture-ban.
Beyoncé
A 33 éves énekesnő szokásához híven tavaly is temérdek dögös szerelésben mutatkozott. Köztük volt a Brit Awardson viselt csillogó Vrettos Vrettakos Couture és az MTV Video Music Awardson bemutatott majdhogynem feketébe áthajló méregzöld Nicolas Jebran Couture és a vörös Zuhair Murad, valamint a grammys, hófehér Michael Costello-darab is. Továbbá a Topshop Topman New York-i nyitóceremóniájára választott fekete Topshop-minije, a DirecTV Super Saturday Nighton rajta látott lenyűgöző Roberto Cavalli-kreálmány, a Chime for Change egyéves évfordulóján viselt fehér színű Gucci-kezeslábasa és a Billboard Women In Music ebédjére felvett Haute Hippie-minije is mind megért egy misét.
Lucy Hale
A Pretty Little Liars sztárja 2014-ben is minden alkalommal vidámságot hozott a vörös szőnyegre bohókás és színes összeállításaival, azonban ha az alkalom megkívánta, komolyabb színekben és fazonokban is hódított. A People's Choice Awardson például egy élénk mintázatú, ugyanakkor elegáns Gabriela Cadena-ruhában mutatkozott; míg a Pretty Little Liars szezonzárójának vetítésén egy letisztult Stella McCartney-darabban pózolt a fotósoknak; addig a Billboard Music Awardson már egy igazi fiatalos és sokszínű Alex Perry-kreációt húzott. A sorozatának 100. epizódját ünneplő eseményre egy kétrészes Tanya Taylor-szettre esett a választása, az American Rag All Access nevezetű kampányának bemutatójára pedig természetesen egy, a márka nevét viselő, bohó kezeslábasba bújt bele.
Az MTV Video Music Awards vörös szőnyegén egy fekete-pink mintázatú Oscar de la Rentában köszöntötte a sztárokat, az American Music Awardson pedig már egy kicsit sötétebbre vette a figurát Vera Wang-minijével, a CMA Awardson viszont Romona Keveza dögös vörös esélyijére esett választása. A PaleyFesten egy kétrészes babakék és fekete Tibi-összeállításban tett jelenést, a Radio Disney Music Awardson pedig jókedvet varázsolt Haute Hippie-outfitjével.
Vanessa Hudgens
A 26 éves színésznő sem okozott csalódást a tavalyi év folyamán, elég csak megemlítenünk az InStyle és a Warner Bros Golden Globe-os partiján viselt angyali Giorgio Armani-ruháját; a Gimme Shelter párizsi premierjére felvett Naeem Khan-darabot; a Young Hollywood Awards-os bohókás Bongo-szettjét; a Gimme Shelter New York-i bemutatóján magára öltött csodás Monique Lhuillier-tüllestélyit; Global Green USA tizedik évfordulós gáláján bemutatott zöld Diane von Furstenberg-ruhát; a hetedik Hollywood Domino and Bovet 1822 Gálára felvett csábító Jenny Packham-kreációt vagy azt a pántnélküli, Philosophy-alkotást, amiben Elton John AIDS alapítványának Oscar partiján volt látható.
Elizabeth Banks
Az éhezők viadala Effie Trinketje a való életben is szereti a vidám és színpompás ruhakölteményeket, így nem okozott csalódást A kiválasztott első részének londoni premierjén ezzel a ragyogó Elie Saab Couture-ral és a berlini konferencián viselt piros Saint Laurent-darabbal. Az Elle 21. alkalommal megrendezett Women In Hollywood nevezetű ünnepségén egy pink virágokkal díszített Michael Kors-miniruhában tette tiszteletét, az Extra című műsorban pedig szintén egy virágos koktélruhában volt látható, mely azonban ezúttal Alexander McQueen kezének munkáját dicsérte. A Todaly Show-ban szintén pirosra esett a választása, ám ezúttal egy Roland Mouret-minire, Alex Prager Face In The Crowd nevet viselő fotókiállításának bemutatójára pedig egy fekete-fehér Yigal Azrouël-kreációban látogatott el.
Selena Gomez
A 22 éves színész-énekesnő főként pirosban, bíborban, feketében és más halványabb színű kreációkat részesített előnyben 2014-ben. A We Day California rendezvényen piros nadrágkosztümöt, az Emmy-jelölteket bejelentő ünnepélyen pedig ugyanilyen színben pompázó kezeslábast húzott; míg a Met Gálán és az iHeartRadio Music Awardson lenyűgöző, bíborszínű Diane von Furstenberg és Cushnie Et Ochs márkát viselő darabokban volt látható; a Versace Milánói Divathéten rendezett show-ján és a Leonardo DiCaprio Alapítvány gáláján pedig dögös, fekete Versacében és Christian Diorban mutatkozott; addig az American Music Awardson egy varázslatos Giorgio Armani-költeményben lépett színpadra, az LACMA Art + Film Gálán pedig szürke Gucci-estélyiben lejtett végig a fekete szőnyegen.
Taylor Swift
Az egykori country-csillag stílusa nem csak zeneileg ment keresztül nagy változáson, hanem öltözködése terén is, de határozottan a jó irányba, elég csak végignézni az elmúlt évben viselt outfitjein. A Golden Globe Awardson egy csodás pink-fekete Carolina Herrera-estélyit viselt; a Met Gálán egy halványrózsaszín, a The Weinstein Company Oscar partiján pedig egy hófehér Oscar de la Rentában ragyogott. A Z100 által rendezett Jingle Ballon bíborszínű Reem Acra-ruhájával varázsolta el a nagyközönséget; a Teen Choice Awardson kétrészes, világoszöld Novis-szettjével; az American Music Awardson dögös, pántnélküli, mentazöld Michael Kors-estélyijével; a Vanity Fair Oscar partiján végzetasszonyát idéző Julien Macdonald által tervezett dresszével; a KIIS FM Jingle Ballján pedig bájos fekete-arany Romona Keveza-koktélruhájával tűnt ki a tömegből.
A Billboard Women In Music nevet viselő eseményén egy fekete-fehér Oscar de la Renta által megálmodott kreációt viselt; az ACM Awardson szintén ebben a színösszeállításban tündökölt, ám ezúttal egy dögös J. Mendel-alkotásban. Az emlékek őre című sci-fi-dráma New York-i premierjén egy bájos Monique Lhuillier-darabban lejtett végig a vörös szőnyegen; az iHeart Radio Music Fesztiválon Calvin Kleinra esett választása, a Victoria’s Secret Fashion Show-n pedig két összeállításban is pompázott: egy J. Mendel-miniben és egy Zuhair Murad Couture-ban.
Demi Lovato
A színésznői karrierjét kicsit háttérbe szorító énekesnő majdhogynem frizuráját is olyan gyakorisággal váltogatja, mint ruháit a hivatalos események alkalmával. Az MTV Video Music Awardsra például egy vadító, piros Lanvin-kreációban érkezett, ezzel ellentétben a Teen Choice Awardson már egy hófehér Elisabetta Franchi-miniben lépdelt végig a kék szőnyegen. A Vevo CERTIFIED SuperFanFestre mutatós pink Philip Armstrong-szettet választott, a Cosmopolitan Fun Fearless Latina Awardsra pedig egy fekete-citromsárga Fausto Puglisi-koktélruhába bújt bele.
Scarlett Johansson
A színésznő az Amerika kapitány: A tél katonája Los Angeles-i premierjén egy csinos, fekete-fehér Armani Privé-összeállításban varázsolta el a közönséget. Cesar Film Awardsra egy Christian Dior-nadrágkosztümöt húzott, az Amerika kapitány második részének pekingi bemutatójára egy Antonio Berardi által megálmodott miniruhára esett választása; a Sandy hurrikán hőseinek rendezett eseményre egy kék-fekete Proenza Schouler-dresszben érkezett; A tél katonájának párizsi debütálása alkalmával piros Michael Kors-nadrágkosztümbe bújt, a londoni premierre pedig vörös Vivienne Westwood kezeinek munkáját dicsérő ruhában érkezett.
Emily Blunt
A brit színésznő igen sikeres évet tudhat maga mögött, ezt pedig számtalan alkalommal megkoronázta szemet kápráztató ruhakölteményekkel is. A 11. Dubai Filmfesztivál nyitóestjén egy mesés, kétrészes, citromsárga Zuhair Murad-összeállításban tündökölt; a Hamilton Behind The Camera Awardsra egy halványrózsaszín Jenny Packham-dresszet választott; az Academy Of Motion Picture Arts And Sciences’ Governors Awardson egy pink, virágmintás felsőrésszel tarkított Michael Kors-darabban lépett a vörös szőnyegre, az IWC Filmmakers Awardson pedig egy, a Lanvin márkáját viselő estélyiben mutatkozott.
A Vadregény világpremierjére egy igazán különleges Dolce & Gabbana mellett döntött; A holnap határa londoni bemutatóján egy tarka Osman-ruhában állt a villogó vakuk kereszttüzébe, a New York-i debütálás alkalmával pedig egy piros Prada-kreációban nyűgözte le a nagyközönséget; a BFI London Filmfesztivál IWC gálavacsorájára pedig egy barackszínű és fehér Roland Mouret által tervezett ruhába bújt.
Jennifer Lawrence
Az éhezők viadalának főhősnője nem esett túlzásokba 2014-ben, már ami ruhaválasztásait illeti, ugyanis a legtöbb alkalommal a fehér szín mellett döntött, máskor pedig szürkében vagy feketében mutatkozott. A Golden Globe-on viselt Christian Dior Couture-ruhája például sokáig szóbeszéd tárgya volt, de A kiválasztott első részének premierjei alkalmával is fehér, a leggyakrabban Dior-kreációkban pompázott, az egyik after partin viszont egy David Koma által tervezett darabban lépett a vörös szőnyegre. Az Elle 21. alkalommal megrendezett Women In Hollywood ünnepségére egy szintén fehér színű Oscar de la Renta-miniben érkezett, viszont a Vanity Fair Oscar partijára már egy szürke, metálosan csillogó Tom Ford-dressz mellett voksolt, a Serena London Filmfesztiválon való vetítésén pedig már egy fekete Christian Diorban mutatkozott.
Anna Kendrick
Az ifjú színésznőt sem kellett nélkülöznünk tavaly a legtöbb hivatalos rendezvényről, így részt vett a Sundance Filmfesztiválon Happy Christmas című filmjének premierje kapcsán egy laza, Markus Lupfer-szerelésben; a Vadregény londoni vetítésén, ahol egy tematikus, rókákkal díszített zöld, Dolce & Gabbana-darabban mutatkozott; a Met Gálán, ahova fekete-fehér J. Mendelben érkezett; a Claridge’s és a Dolce And Gabbana karácsonyi teapartiján természetesen egy piros, Dolce & Gabbana-kreációban; a Burt's Bees Hive With Heart kampányának rendezvényén, ahol ismételten J. Mendelben jelent meg és a Grammy Awardsról sem maradhatott le, ahol egy dögös Azzaro-alkotásban állt a vörös szőnyegre.
A Film Independent Spirit Awardsra egy fehér, kék csíkkal feldobott Christian Dior-dresszt választott; a Vanity Fair Oscar partijára ismét szexire vette a figurá az Atelier Versace nevét viselő ruhájával; a Vadregény világpremierjére kicsit egy visszafogottabb, fekete-fehér Narciso Rodriguez-estélyit húzott; a UNICEF Ballra Reem Acrába bújt; a British Fashion Awardsra Victoria Beckham rózsaszín, pántnélküli ruhakölteménye mellett tette le voksát; a The Last Five Years Torontói Filmfesztiválon való bemutatóján pedig egy Kaufmanfranco-darabban tűnt fel.
Angelina Jolie
A tavaly rendezőként is újra bemutatkozó színésznő sem hazudtolta meg magát például a Demóna világpremierjén és a Hollywood Film Awardson sem, ahol egyszerű, ám annál nagyszerűbb fekete Atelier Versace-estélyikben állt a nagyközönség elé; vagy a Rendíthetetlen sydneyi bemutatóján viselt csodás Gucci Première-ruhájával; az Oscarra választott Elie Saab Couture-jával és a Global Summit To End Sexual Violence In Conflict nevet viselő rendezvény második napjára magára öltött Saint Laurent-nadrágkosztümjével.
A Demóna japán, londoni és a Rendíthetetlen sydneyi bemutatóján rajta látott Atelier Versace-kreációkban is elvarázsolta a nagyközönséget; valamint a Global Summit to End Sexual Violence in Conflict eseményre kiválasztott elegáns, fehér Michael Kors-összeállításával és a BAFTA-n magára öltött Saint Laurent-szettjével is nagyot aratott.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Már megvan a csöppség neve.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Még több aggasztó hír.
Justin édesanyja tisztázta a kérdéses körülményeket.