Hamarosan válik Slash?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tizenhárom évnyi házasság után int búcsút egymásnak a legendás rockzenész és felesége.
A TMZ értesülései szerint ismét külön váltak útjai Slashnek és Perla Ferrarnek. A páros tizenhárom évvel ezelőtt fogadott örök hűséget egymásnak, azonban 2010-ben egyszer már szétmentek és be is nyújtották a válópert, nem sokkal később viszont visszavonták azt és egy évvel később megújították fogadalmaikat.
Ezúttal azonban nem úgy tűnik, hogy visszatáncolnának a válástól, ugyanis bennfentesek elmondása szerint a 39 éves Perlánál betelt a pohár és ultimátumot adott a Guns N' Roses 49 éves gitárosának: ha az új év folytán nem sikerül megoldaniuk házassági problémáikat, benyújtja a keresetet.
Ez most teljesen más. Bár Perla azt mondja a barátoknak, hogy ez egy válás, úgy tudjuk, még nem adta be a pert
- osztotta meg a TMZ-vel az ismerős, akitől azt is megtudhattuk, hogy nem sokkal a hírek felreppenése után az asszony Hawaii szigetére utazott két fiukkal, Londonnal és Cash-sel, oda, ahol 2001-ben kimondták a boldogító igent Slash-sel.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Történt egy kis baleset.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Már megvan a csöppség neve.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A héten jön az új évad!
Még több aggasztó hír.