Ismét együtt Jennifer Lawrence és Chris Martin?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Bennfentesek elmondása szerint újra összejött a fiatal színésznő és a Coldplay frontembere.
Tavaly augusztusban kezdődtek a pletykák  Jennifer Lawrence-szel és Chris Martinnal kapcsolatban, októberben viszont már szakításukról cikkeztek a magazinok. A hírek szerint azonban nem bírták sokáig egymás nélkül, ugyanis a People-nek nyilatkozott források elmondása szerint újra egymás karjaiban kötöttek ki.
Annak ellenére, hogy mindketten elfoglaltak, a kapcsolatuk szilárd. Amikor csak tudnak, időt szakítanak egymásra. Jennifer megérti, hogy a gyerekek állnak az első helyen és Chris kapcsolata Gwynethtel a család köré épül, és mindig is részesei lesznek egymás életének. Remekül alakulnak a dolgok közöttük
- árulta el a névtelen ismerős.
A pletykák egyébként már az év végén felreppentek arról, hogy ismét összejött a 24 éves színésznő és a 37 éves zenész, amikor is december 30-án lencsevégre kapták őket, amint együtt vacsoráztak. Szóvivőik azonban még mindig nem fűztek hozzá semmit a híresztelésekhez.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Már megvan a csöppség neve.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Még több aggasztó hír.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.