Kétes a Constantine sorsa
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nagyot csökkent az NBC tavaly indított sorozatának nézettséges és népszerűsége is, a készítők szerint pedig ennek az az oka, hogy túlságosan is ellépték a piacot a képregényadaptációk.
2014. október 24-én debütált az NBC-n a vadonatúj, Constantine címet viselő képregényadaptáció, amelytől sokat remélt a csatorna, ám a kezdeti siker után hamar elszállt. Múlt hét pénteken került képernyőkre a téli szünet utáni első rész a tengerentúlon, melyre mindössze 3,1 millióan voltak kíváncsiak és gyenge, 0,8-as értékelést ért el a 18-49 éves korosztály körében annak ellenére is, hogy ezúttal jóval korábban, este nyolc órakor tűzték műsorra. Ez az eredmény pedig összességében 20%-ka a szünet előtti, december 12-én levetített nyolcadik epizódnak.
Így hát nem meglepő, hogy mindenki azt taglalja, vajon meg meri kockáztatni az anyacsatorna, hogy berendeli a második évadot. Erre a kérdésre adtak nemrégiben választ az NBC elnökei, Jennifer Salke és Robert Greenblatt, azonban nem bíztatták túl sok jóval a nézőket.
Még tanácskozunk róla. Bárcsak jobban teljesített volna a sorozat. Nagy a nézettsége egyébként minden téren és fiatal a rajongótábora. Az epizódok első vetítése kihívás. Nem éppen úgy alakultak a dolgok, ahogy akartuk. Szeretjük a sorozatot. Úgy gondolom, fair azt mondani, hogy tényleg tanakodunk róla
- nyilatkozta Salke.
Greenblatt pedig a következőket mondta: Nagyon népszerűek lettek most a képregényeken alapuló produkciók és talán túl sok van belőlük. Egy közkedvelt képregénysorozatról van szó, de nem olyan, mint a The Flash. Sem, mint a Batman, szóval lehet, hogy egy kicsit szenved. De ahogy Jen is mondta, egy olyan sorozat, amit nagyon szeretünk. Imádjuk Matt Ryant, aki a főszereplője. Úgy vélem, jót alkottunk azoknak a rajongóknak, akiknek nem tetszett a film, ami a Constantine-ből készült és szerintem a sorozat jövője még mindig a levegőben lóg.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Már megvan a csöppség neve.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Még több aggasztó hír.