VMA: Ahol mindig történik valami
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az MTV Video Music Awards (VMA) az a díjkiosztó, ahol mindig történik valami. Míg az Oscar-gála vendégei feszengve ülnek és visszafogottan tapsolnak, addig a VMA-n minden évben borítékolható, hogy kitör egy vaskos botrány, amiről másnap az egész világ beszél. A villantásoknak, váratlan helyzeteknek és beszólásoknak már hagyománya van, gondoljunk csak Lil’ Kim pucérkodására, Britney és Madonna leszbi csókjára, vagy Lady Gaga húsruhájára. Idén Miley Cyrus a műsorvezető, ami a tavalyelőtti fenékrázós- nyelvnyújtogatós produkció fényében önmagában is sokat ígér. Íme a VMA történetének legsokkolóbb jelenetei!
1999 – Diana Ross letapizza Lil’ Kimet
Az 1999-es gála legfeltűnőbb jelensége kétségtelenül Lil’ Kim volt, aki lila parókában és egyik mellét szabadon hagyó ruhában jelent meg a vörös szőnyegen. A botrányos outfitet Diana Ross egy még botrányosabb jelenettel fejelte meg: a legjobb videóért járó díj prezentálása előtt úgy döntött, hogy a baráti ölelés mellett egy kis tapizással köszönti kolléganőjét a színpadon.
2003 – Madonna leszbikus csókja
Felejthetetlen pillanattal ajándékozta meg a nézőket Madonna is, immár az ezredforduló után. Közös daluk végén a pop királynője odafordult az akkor még ártatlan „hercegnőként” számon tartott Britney Spearshez, illetve Christina Aguilerához, aki Beautiful című számával már jó ideje harcolt a meleg jogokért, és hosszú, nyelves csókot váltott velük.
2007 – Britney Spears kínos „visszatérése”
Britney csillaga 2004-ben az anyaság és magánéleti problémák miatt leáldozóban volt, hajborotválós sztorijaitól és dühkitöréseitől hangos volt a sajtó. Úgy érezte, hogy a 2007-es VMA a legjobb alkalom arra, hogy visszatérjen a zenei világba, ám a fellépése roppant kínosra sikerült. Bizonytalan mozdulatok, elcsúszott hang – a gála után Britney soha nem talált vissza régi önmagához.
2009 – Kanye West megalázó magánshow-ja
Két évvel később Kanye West hívta fel magára a figyelmet. A rapper felment a színpadra, ahol épp Taylor Swift mondta köszönőbeszédét a legjobb női videó győzteseként. West a mikrofont elragadva az énekesnőtől kijelentette, hogy szerinte Beyoncénak kellett volna győznie.
2010 – Lady Gaga húsruhája
2010-ben Lady Gaga sokkolta a jelenlévőket, aki nyers húsból készült ruhában jelent meg a vörös szőnyegen. Egy évvel később pedig saját férfi alteregójaként, Jo Calderone-ként ment el a díjkiosztóra.
2013 – Miley Cyrus fenékrázása
Az elmúlt évek egyik legnagyobb port kavaró produkciója Miley Cyrus nevéhez köthető, aki Robin Thicke oldalán twerkölt élő egyenesben, a kisgyermekes szülők legnagyobb felháborodására. Hogy idén milyen botrányra számíthatunk, az egyelőre kérdés, az azonban sokat elárul, hogy Miley lesz az est háziasszonya!
Ne maradj le az idei botrányokról, nézd a VMA-t élőben augusztus 30-án, hajnali 2-től az MTV-n!
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Már megvan a csöppség neve.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Még több aggasztó hír.