Lola: „Nem tudom elképzelni magam lábtárogatós képeken!”
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A gyönyörű énekesnő félmeztelen fotósorozatával kapcsolatban adott interjút, melyben elárulta, hogy ízléstelen képeket soha nem vállalna, de művészi aktfotók kedvéért ő is meztelenre vetkőzne.
Hazánk egyik legnépszerűbb énekesnője, Lola nemrégiben megszabadult ruháitól egy fotózás kedvéért. Az ízléses és művészi képek miatt azonban kapott hideget-meleget, és sokan gondolták úgy, hogy mutathatott volna magából többet is. E témával kapcsolatban kereste fel az énekesnőt a Glamour magazin bloggere, Lakatos Levente, aki nemcsak a meztelenkedésről, hanem magánéletéről is faggatta a 27 éves szőke szépséget.
„Ha teljesen őszinte akarok lenni, egy ideje kacérkodtam azzal, hogy hasonló képek készüljenek rólam, persze arra mindenképpen figyeltem, hogy a végeredmény a jó ízlés határán belül maradjon. Azt hiszem, annak ellenére sincs semmi szégyenkezni valóm, hogy a fotózás hirtelen ötletből fakadt és akad kép, amin egyáltalán nem viselek fehérneműt” – mesélte a fotózásról, majd hozzátette, hogy soha nem követné Miley Cyrus példáját, akiről mostanában meglehetősen ízléstelen képek születnek. „Nem tudom elképzelni magam közönséges, lábtárogatós, behajolós, mindent megmutatós képeken. De azt hiszem, erről a kérdésről a legtöbb nőtársam hasonlóképpen gondolkozik.”
Lola azt is elárulta az interjú során, hogy kíváncsiságból bele-belelapozott már néhány férfimagazinba, és talált bennük olyan aktképekből álló anyagot, amelyben el tudná képzelni magát, amennyiben a jó ízlés keretein belül maradna, és ahol a meztelenség a művészettel párosulna.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Már megvan a csöppség neve.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Még több aggasztó hír.