Klippremier: Justin Bieber - What Do You Mean?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Justin Bieber ismét megmutatta, hogy az erotika és a szenvedély nem áll tőle messze.
Nemrégiben jelentette be Justin Bieber a Twitter-oldalán, hogy a What Do You Mean? című kislemezéhez ejtve a dalszöveges klip deszkás témáját, egy igen erotikus kisfilmet forgatott, mely a vasárnap este megrendezésre került VMA-beli debütálása után került fel a YouTube-ra.
A klip első pár másodpercében egy párbeszéd szemtanúi lehetünk, majd a sokak által várt szexjelenet veszi kezdetét, Justin és szíve választottja között, amit láthatólag álarcos gazemberek szakítanak meg. A két főszereplőt elrabolják az idegenek, de ők újra egymásra találnak és együtt kiszabadulnak. A történet végén kiderül, hogy az egészet maga a popcsillag tervelte ki és nem is voltak veszélyben, mert az emberrablók az énekes barátai.
Igaz, hogy a kisfilm csupán fél napja érhető el, ám a nézettség nem valószínű, hogy elég lesz a legutóbbi VEVO-rekord megdöntésére, ugyanis az elmúlt órákban mindeddig 4 205 068 alkalommal kattintottak a kanadai dalospacsirta újdonságára.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Történt egy kis baleset.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Már megvan a csöppség neve.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A héten jön az új évad!
Még több aggasztó hír.