Decemberben érkezik Namie Amuro új kislemeze
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A tegnapi napon hivatalosan is bejelentették a J-Pop királynő új, immár 43. kislemezét, mely Red Carpet címmel kerül a boltok polcira, valamint napvilágot látott a dallista és a borítóképek is.
Namie Amuro tizenkettedik stúdióalbuma _genic címmel idén június 10-én jelent meg, amit természetesen egy turné követ, melyet szeptember ötödikén kezdett el a Namie Amuro LIVEGENIC 2015-2016 keretei között.
Az énekesnőről tehát elmondhatjuk: nincs sok szabad ideje, de rajongói legnagyobb örömére szakított időt arra, hogy stúdióba vonuljon aminek meglett a gyümölcse, hisz december 2-án érkezik az énekesnő új, immáron 43. kislemeze, a Red Carpet!
A korong névadó dala egy dallamosabb nóta, melyben a neo soul dallam tökéletesen harmonizál Namie erőteljes, de mégis gyengéd énekével. A Black Make Up pedig egy gyors tempójú dal, erős R&B ütemmel. A korongot CD illetve CD+DVD formátumban lehet beszerezni, melyek közül utóbbi tartalmazza a Red Carpet videoklipjét, ami interaktív lesz, tehát rajongók kedvükre állítgathatják Namie ruhájának a színét; valamit 23 éves karrierje során most először a rövidfilm making movie-ja is felkerült.
Dallista:
- Red Carpet
- Black Make Up
- Red Carpet (Instrumental)
- Black Make Up (Instrumental)
A Red Carpetba az énekesnő oldalán ti is belehallgathattok!
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Történt egy kis baleset.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Már megvan a csöppség neve.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Még több aggasztó hír.
Justin édesanyja tisztázta a kérdéses körülményeket.