Demi Lovato nem biztos a visszatérésében, mert úgysem fogyna a lemeze
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Demi Lovato elképzelhető, hogy végleg feladta a karrierjét, legalábbis erre utal egy rajongónak hagyott megjegyzése.
Reméljük Demi csak első haragból kommentált egy rajongó Instagram-posztja alá, hiszen ezzel nagyon úgy tűnik, hogy a bejelentett szünete tovább fog tartani, mint szeretnénk. Lovatót az elmúlt időben több fandom durván támadta, és az emberek szemében is egyre esett a hírneve, hiszen beszólásai által viszályt alakított ki Selena Gomezzel, Taylor Swifttel és squadjával, Mariah Carey-vel és még Ariana Grandével is.
Lehet jobb lett volna, ha Demi néha ráharapott volna a nyelvére, hiszen most karrierje issza meg a levét: elképzelhető, hogy vissza sem akar térni, hiszen elmondása szerint „nem való ebbe a business-be és már nem éri meg”.
Lovato az utóbbi kijelentését egy rajongónak is kifejtette, aki szomorúan kommentálta, hogy szeretnének azért még egy hatodik lemezt, mire a válasz hamar megérkezett:
D6 egészen biztosan nem jelenik meg 2018-ig, HA egyáltalán készítek még egy albumot. Úgysem veszik meg hahaha
Azért bízunk abban, hogy a Confident énekese átgondolja ezt a kijelentését, és azért megajándékozza tehetségével a világot még legalább egy lemez formájában!
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Történt egy kis baleset.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Már megvan a csöppség neve.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A héten jön az új évad!
Még több aggasztó hír.