Veszélyben Szabó Zsófi házassága?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szabó Zsófi és párja, Zsolti egyszerre várják első gyermeküket és építik leendő otthonukat. Ez viszont igazán próbára teszi a házasságukat.
Zsófi első gyermekével decemberre van kiírva és alig várja, hogy végre beköltözhessenek új otthonukba. Emellett pedig állandó orvosi felügyelet alatt áll, ugyanis inzulinrezisztenciája van.
Azt mondják, hogy a költözés és a babavárás tesznek próbára igazán egy házasságot. A ház valóban nagy falat számunkra, de a pici érkezésének minden pillanatát csodaként éljük meg. Ha már sok a stressz a házépítés miatt, akkor elmegyek babaruhákat venni, ez mindig megnyugtat és feltölt. Már csak gondolni is fantasztikus arra, hogy nemsokára megszületik a kisfiunk.
– nyilatkozta a Story-nak.
Férjével már alig várják a kicsi érkezését.
Nagyrészt Zsoltira bíztam a beszerzést, ő választotta a ruhákat, a babakocsit, a gyerekülést és a bútort is. Úgy vagyok vele, hogy nekem éppen elég várni a kicsit és majd világra hozni, Zsolti pedig lehet a dizájner.
– mesélte a Jóban Rosszban egykori sztárja, aki azt is elmondta, hogy az elmúlt időszakban megtanult főzni. Illetve azt is eldöntötték, hogy a gyermekük az első néhány hétben a szobájukban fog aludni egy mózeskosárban.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Már megvan a csöppség neve.
Már megvannak a következő főszereplők.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Még több aggasztó hír.
Justin édesanyja tisztázta a kérdéses körülményeket.