Megvan, ki veszi át Nagy Krisztián megüresedett helyét az X-Faktorban
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A megszokott módon, tizenkét versenyzővel startol el ma este az idei X-Faktor első élő show-ja.
Néhány nappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy Nagy Krisztián visszalépett a versenytől, ugyanis a ránehezedő nyomás miatt besokallt. Döntése nyomán Radics Gigi csapata kétfősre szűkült, ám a műsor készítői úgy határoztak, hogy nem opció az, hogy tizenegy versenyző szálljon harcba a fődíjért, így amellett döntöttek, hogy visszahoznak egy, a mentorházas megmérettetés során hazaküldött versenyzőt Bereznay Dániel személyében.
Az X-Faktor készítőinek telefonhívása Londonban érte utol a 17 éves énekest, aki nem habozott sokat, gyorsan igent mondott a felkérésre, így rövid időn belül repülőre szállt és hazautazott, hogy részt vegyen az élő show előtti próbákon.
Nyolc éve kezdtem el komolyabban foglalkozni az énekléssel. Másfél éve már énektanárhoz is járok, és bár apukám már két éve is győzködött, hogy jelentkezzek, most éreztem magam elég érettnek ahhoz, hogy belevágjak. Anyukám viszont kicsit félt, de természetesen ő is mindenben támogat
– nyilatkozta Dani a Blikknek.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Már megvan a csöppség neve.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Újra férjhez megy hamarosan?
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Még több aggasztó hír.