Íme a BTS újdonsága!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Május 18-án került a lemezboltok polcaira és a streamingszolgáltatók újdonsága közé a BTS harmadik koreai stúdióalbuma.
Április elején az Euphoria: Theme of LOVE YOURSELF 起 Wonder klip megjelenésével hintette el a dél-koreai csapat, hogy visszatérésük csupán egy karnyújtásnyira van. Nem sokkal később a Big Hit Entertainment hivatalosan is bejelentette, májusban érkezik újdonságuk. Ehhez híven a comeback trailer, a Love Yourself 轉 Singularity is megérkezett.
Május 18-án elérkezett a várva várt pillanat: a formáció aznap dobta piacara harmadik koreai stúdióalbumát, mely a Love Yourself 轉 Tear címet kapta – s ezzel megérkezett a Love Yourself széria második része. A korong megjelenésével egyidejűleg a főcímdal, a FAKE LOVE látványos rövidfilmjét is feltöltötték a világhálóra.
A videoklip megjelenés óta egymás után dönt rekordokat a csapat (sőt, már az előrendelés ideje alatt is), továbbá a FAKE LOVE először az All-Kill, majd a Perfect All-Kill rangot érte el a dél-koreai zeneletöltő oldalokon.
Az intróval és az outróval együtt összesen tizenegy új tétel sorakozik fel újdonságukon, melyek megírásában ezúttal is közreműködött Suga, J-Hope és RM, sőt, utóbbi és Jungkook a produceri feladatokból is kivette részét. A dalok elkészítésénél több nemzetközi művésszel doloztak együtt a fiúk, valamint a 전하지 못한 진심 (The Truth Untold) képében a második BTS és Steve Aoki kollaborációt köszönthetik a rajongók.
Hallgasd meg alább a korongot!
A lemez fizikai formátumban négy verzióban szerezhető be: Y, O, U, R.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Már megvan a csöppség neve.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Még több aggasztó hír.