Sztárok, akik a pilatesre esküsznek
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A két Jóban Rosszban-színésznő, Madár Vera és Szabó Zsófi, valamint az énekesnő, Lola és Geszler Dorottya műsorvezető mind a pilateszre esküsznek.
Madár Verának teljes idegeskedés az élete, állandó rohanás jellemzi az életét. Így kellett neki egy olyan mozgásforma, amely megmozgatja a testét, és karbantartja a lelkét.
„Minden olyan sportot szeretek, ami kidomborítja a nőiességet, s a pilates is ilyen. Sőt, segít a test, a lélek és a szellem harmóniájának kialakításában, és ez is nagyon fontos számomra” – mondta a Gyöngyit alakító színésznő.
Vera legutóbb a kollégájával, Szabó Zsófival és Lolával ment el egy pilatesórára.
„Bevallom, elég nehezek voltak számomra a mozdulatok, nem is gondoltam, hogy léteznek olyan izmok, amelyeket átmozgattunk, de nagyon élveztem az edzést, és szívesen járnék továbbra is Geszler Dorottya óráira” – lelkendezett Lola.
Dorottya már 5–6 éve oktatja ezt a sportot, és teljesen meg volt elégedve a lányokkal.
„Tiszta pilatesmozdulatokat mutattam a lányoknak, akik kezdő létükre nagyon ügyesek voltak. Az AVON Test és Lélek Napján is a közönség összetétele alapján fogom eldönteni, hogy alapórát vagy egy táncmozdulatokkal teli erősebb edzést tartok” – nyilatkozta a csinos műsorvezető.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Már megvan a csöppség neve.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Még több aggasztó hír.
Justin édesanyja tisztázta a kérdéses körülményeket.