Demi Lovato: "Azoktól tudunk tanulni, akik túljutottak a legsötétebb időszakaikon"
Az énekesnő Ellen DeGeneres beszélgetős műsorában beszélt hamarosan megjelenő dokumentumfilmjéről.
Demi Lovato Ellen DeGeneres műsorában mesélt arról, mi inspirálta a hamarosan megjelenő dokumentumfilmje elkészítésére. A "Demi Lovato: Dancing With the Devil" című dokusorozatban az énekeső arról az időszakról mesél, amikor 2018-ban csaknem halálos kimenetelű túladagolást élt át.
A világ nagyon kedves és elfogadó volt azzal kapcsolatban, hogy most elmesélem a történetemet. Nagyszerű dolog, hogy olyan időket élünk, amikor senki sem tökéletes, példaképeket pedig nem úgy fogunk kapni, ha olyan embereket nézünk, akik nem hibáznak. Azoktól tudunk tanulni, akik túljutottak a legmélyebb, legsötétebb időszakaikon.
Lovato hozzátette, emellett tisztázni is szerette volna magát, és saját szavaival elmondani, mi történt akkoriban, mert "sok történet keringett róla, amelynek nem volt igazságalapja".
Csak el akartam mondani a világnak: "ez történt velem, így jutottam túl rajta, és remélem, ez segít nektek is". Mert ez az utazás őrült dolog volt, de rengeteget tanultam belőle és alig várom, hogy megoszthassam a világgal.
Lovato a műsorban előadta nemrég megjelent, Sam Fischerrel közös dalát, a What Other People Sayt:
via People
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Már megvan a csöppség neve.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Még több aggasztó hír.